Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az idei üzleti évben árbevétele 2-4 százalékos emelkedésére számít globálisan a Bosch-csoport, vállalat továbbra is jelentős gazdasági kockázatként értékeli az Egyesült Államokra és Európára jellemző magas államadósságot - mondta stuttgarti sajtótájékoztatóján Volkmar Denner, a Bosch igazgatótanácsának elnöke. A Bosch arra számít, hogy bár Európában véget ér a recesszió, a gazdasági növekedés mértéke az idén még nem változik.

A 2012-es pénzügyi évben a társaság árbevétele 1,9 százalékkal, 52,5 milliárd euróra nőtt, az árfolyamhatások kiszűrésével az árbevétel 0,8 százalékkal elmaradt a 2011. évitől. A kamatfizetés és adózás előtti nyereség (EBIT) az árbevétel 2,5 százaléka volt, az eredményt nagymértékben érintették a napelemgyártásban elszenvedett veszteségek, az értékesítés gyenge növekedése, illetve az, hogy a költségcsökkentő intézkedések csak a későbbiekben fejtik ki hatásukat - hangsúlyozta Stefan Asenkerschbaumer, az igazgatótanács tagja. A fotovoltaikus iparágban csak tavaly egymilliárd euró veszteséget szenvedett el a csoport, főként a túlkapacitásokból adódó, mintegy 40 százalékos árcsökkenés következtében. Az elmúlt néhány évben az üzletág 2,4 milliárd euró veszteséget hozott a vállalatnak.

A vállalatcsoport 2,8 milliárd euró adózás előtti nyereséget ért el (ez az árbevétel 5,3 százaléka), a Bosch Densoban lévő tulajdonrészének eladása 1,1 milliárd euró könyv szerinti nyereséget hozott. A csoport dolgozói létszáma 3400 fővel 305,9 ezer főre nőtt világszinten 2012-ben, a legnagyobb növekedést az ázsiai és csendes-óceáni térségben érte el a csoport. Európában a Bosch árbevétele 1,9 százalékkal, 29,8 milliárd euróra esett vissza, elsősorban a gazdasági növekedés elmaradása és egyes dél-európai országok recessziója miatt. Németországban is csekély mértékben, csupán 0,9 százalékkal nőtt az árbevétel. 2012-ben a Bosch közel 2 milliárd eurót fektetett be Európában, ebből 1,1 milliárdot Németországban. Észak-Amerikában, az autóipari gyártás erősödésének köszönhetően a Bosch 17 százalékkal, 8,2 milliárd euróra növelte árbevételét, a dél-amerikai piacokon azonban az eladások 15 százalékkal, 1,9 milliárd euróra estek vissza. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben a vállalat 5,6 százalékkal, 12,6 milliárd euróra növelte árbevételét.

Fejlesztik az elektromos meghajtást

A legnagyobb Bosch-üzletág, a gépjárműtechnika 2,1 százalékkal 31,1 milliárd euróra növelte árbevételét, az adózás előtti árbevétel-arányos nyereség azonban éves szinten 4,5 százalékkal, 1,4 milliárd euróval csökkent - jelentős beruházások kezdődtek az elektromos meghajtás terén, a nyersanyagárak emelkedtek, a társaság pedig megvált fékgyártó üzemegységétől - tette hozzá Asenkerschbaumer. Az ipari technika üzletág árbevétele 2012-ben 8 milliárd euró maradt. A gazdasági visszaesés különösen a hajtás- és vezérléstechnika üzletágat érintette. Az észak-amerikai piac erőteljes növekedése nem tudta ellensúlyozni a kínai piac zsugorodását és az európai stagnálást. A csomagolástechnika részleg viszont fejlődést mutatott: termékei és szolgáltatásai iránt jelentős volt a kereslet a gyógyszer- és az élelmiszeriparban. A fogyasztási cikkek és épülettechnika üzletág 13,4 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 2,5 százalékos növekedést jelent.

A Bosch tavaly mintegy 4,8 milliárd eurót fordított kutatás-fejlesztésre, az összeg 45 százalékát ökológiai termékekre, ötödét pedig biztonsági és egészségvédelmi termékekre. A vállalat fő fejlesztési iránya a környezetvédelem, energiahatékonyság és a (közlekedési) biztonság. Denner szerint ezeken belül is új üzleti lehetőségeket jelentek az internetes termékek és szolgáltatások.

Bosch-adatok (millió euró)
20112012Változás (%)
Árbevétel51494524641,9
- gépjárműtechnika30404310472,1
- ipari technika80388017-0,3
- fogyasztási cikkek és épülettechnika13052134002,7
EBIT27091310-51,6
Adózott eredmény1820234228,7
Forrás: cégközlés