A németek törvénybe foglalták: leállítják a szénerőműveket

Évekig tartó viták után pénteken elfogadta a német törvényhozás a szénalapú energiatermelés fokozatos leállításáról szóló csomagot, amelynek értelmében legkésőbb 2038-ig valamennyi szénerőművet leállítják - jelentette az MTI. Mintegy száz erőműben termelnek energiát részben vagy kizárólag kőszénnel.
Domokos Erika, 2020. július 3. péntek, 20:19
Fotó: Getty Images

Az erőviszonyok bizonytalansága miatt a szövetségi parlamentben (Bundestag) úgynevezett ajtós szavazást tartottak, vagyis a képviselők elhagyták az üléstermet, és úgy voksoltak, hogy döntésüknek megfelelően az igen, a nem vagy a tartózkodás feliratú ajtón léptek be a terembe. A 709 képviselő közül 554 szavazott, a kormány javaslatait 314 igen szavazattal, 237 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett fogadták el - írja az MTI.

Az eredmény arra utal, hogy a 398 képviselőt összefogó kormánypárti frakciókban - a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) képviselőcsoportjában - nem volt egyöntetű az előterjesztések támogatottsága.

A megújuló energiaforrásokra állnak át

A Bundestag után a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája (Bundesrat) is elfogadta a jogszabálycsomagot. A német törvényhozás így az atomerőművek fokozatos - 2022 végéig tartó - leállításáról 2011-ben hozott döntés után a szénalapú energiatermelés leépítéséről is határozott. A kieső termelést mindkét esetben környezetbarát, megújuló forrásokra építve kell pótolni.

A szénalapú energiatermelés fokozatos leállításának legfőbb közép távú célja, hogy az energiaszektor szén-dioxid-kibocsátása 62 százalékkal csökkenjen 2030-ig 1990-hez képest. A távlati cél az, hogy Németország a 2015-ös párizsi nemzetközi klímaegyezmény előírásait teljesítve 2050-re elérje az úgynevezett karbonsemlegességet, vagyis megteremtse az egyensúlyt a kibocsátott szén-dioxid és a légkörből kivont és szénelnyelőkben tárolt szén-dioxid mennyisége között.

Vitáztak, kutattak, egyeztettek mielőtt döntöttek

Az új törvények alapja egy 2019 elején bemutatott javaslatcsomag a szénbányászat és a szénalapú áram-, és hőenergia-termelés fokozatos leállításáról. A javaslatokat egy politikusokból, környezetvédőkből, tudósokból, és az ágazatban tevékenykedő vállalkozói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőiből álló bizottság állította össze. A kormány nem ültette át valamennyit a törvénytervezetekbe. A 2038-as céldátumot ugyan átvette, de több részkérdésben szembehelyezkedett a bizottsággal, például lehetővé tette egy új szénerőmű üzembe helyezését az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Dattelnél.

Ezt azzal indokolták, hogy az ágazat egészének szén-dioxid-kibocsátását kell mielőbb csökkenteni, ezért hasznosabb bezárni több elöregedett, kevéssé hatékony erőművet és engedélyezni a legmodernebb technológiával működő Datteln IV nevű erőművet, mint megtagadni az engedélyt és tovább működtetni régi, korszerűtlen erőműveket.

100 erőmű érintett

Németországban nagyjából 100 erőműben termelnek energiát részben vagy kizárólag kőszénnel, többnyire hazai forrásból származó barnaszénnel. Az importált feketeszénnel együtt az energiahordozó aránya nagyjából 30 százalékos a hazai áramtermelésben. Az ágazat hozzávetőleg 30 ezer embert foglalkoztat.

A kormány szerint Németország a törvények révén jogilag, gazdaságilag, ökológiailag és szociálisan fenntartható módon száll ki a szénkitermelésből és szénfelhasználásból. Az erőművek üzemeltetői és bányák működtetői jelentős támogatást kapnak a létesítmények felszámolására és a mezőfelhagyás utáni természeti helyreállításra, az RWE energetikai konszern például 2,6 milliárd euróra (910 milliárd forint) számíthat. Az érintett térségek gazdasági szerkezetének átalakítására, új munkalehetőségek biztosítására 40 milliárd eurót fordítanak a következő években.

Lassú vagy gyors a kormány?
Ellenzéki pártok élesen bírálták és elvetették a kormányzati terveket. A Zöldek szerint a CDU/CSU és az SPD koalíciója olyan pályára állítja Németországot, amelyen később nem lehet módosítani, így a Zöldek nem gyorsíthatják fel a folyamatot, ha kormányra kerülnek. A legnagyobb ellenzéki párt, a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) szerint viszont éppen az a gond, hogy a kormány túlságosan siet, szerintük az ágazat felszámolását megfontoltabban, körültekintőbben kell végrehajtani, és bőven elég lenne 2050-re befejezni.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2020.07.04 12:31

Bár általánosságban véve teljesen egyetértek a szénerőművek bezárásával mindenhol, a német előzményeket figyelembevéve ez várhatóan azt eredményezi, hogy még jobban szétkúrják az energiaellàtásukat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.07.04 00:11

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.07.04 00:10

@na4:
Kik azok az erőszakos gazemberek, akikről beszélsz?

Kik erőltetik rá a németekre ezt, és kik fosztják ki a német adófizetőket?
Örülök, hogy te bizonyárra segíteni tudsz ebben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2020.07.03 23:34

@na4: "Mekkora bukta lesz ebből, te jó ég."

Szerencsere te olyan hulye vagy, hogy a joslataid rendre elbuknak, lasd "Hajra Le Pen!", de az olaszokkal se volt szerencsed :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sikitamiki, 2020.07.03 22:54

@na4: "adófizető intézményesített kifosztása, társadalom elszegényítése" - azt úgy hívják hogy NER, báttya! Németországról beszélünk, mielőtt elkezded sajnálni őket :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html