Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Buitoni márkájú hűtött tortellinit, illetve raviolit olasz és spanyol üzletekből tüntetik el, de nem forgalmaznak egy a francia cateringpiacra szánt fagyasztott lasagne-t sem − mindegyikük egy németországi gyártótól, a HJ Schypkétől származó húst tartalmaz. A Nestlé felfüggesztette vásárlásait ettől a cégtől − közleménye szerint az idegen anyag aránya alacsony volt, de meghaladta az egy százalékot. A vállalat − amely a múlt héten még kategorikusan tagadta, hogy marhahúsos termékeibe lóhús keveredhetett − ígéretet tett az ellenőrzések szigorítására és eljárásokat vezet be a lóhús jelenlétének kimutatására. Elemzők szerint a Nestlé belekeveredése a botrányba azt bizonyítja, hogy a csalás jóval kiterjedtebb, mint amilyennek korábban látszott − írta a BBC.

A csalássorozat már 12 európai országban okoz fejfájást a gyártóknak és a hatóságoknak. A Nestlé előtt utoljára a svájci Co-op kiskereskedelmi hálózat bukott le: az eredeti, helyben készült termékek forgalmazásáról ismert cég hétfőn kilenc saját márkás készítményét volt kénytelen visszavonni a boltjaiból, mert kiderült, hogy lóhúst is tartalmazhatnak. A Co-op ellen hanyagság vádjával eljárást indíthat a svájci élelmiszer-biztonsági hatóság. Franciaországban eközben visszakapta gyártási engedélyét a Spanghero nevű vállalat, amely korábban abba a gyanúba keveredett, hogy tudatosan értékesített hamisított marhahúst.