Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A svájci szakértők - akiknek javaslatát a kormány szinte bizonyosan támogatni fogja - úgy vélik, a bankok kockázatokkal súlyozott eszközértékének legalább 19 százalékát kitevő saját tőkeállománnyal kell rendelkeznie; ez jóval meghaladja a Basel III. megállapodásban körvonalazott 11 százalékos tőkemegfelelési célt.

Ugyanakkor a javaslat a tőkekövetelmények drasztikus emelésén kívül más módon nem szólna bele a pénzügyi rendszer működésébe, így például nem darabolná fel a túl nagy bankokat, és nem tiltaná meg a befektetői banki tevékenységet. A Bloomberg szerint a szigorúbb tőkekövetelmények mintegy 72 milliárd frankkal lendíthetik fel a CoCo-k, tehát a speciális átváltható kötvények piacát.

A Credit Suisse nyilatkozata szerint fel fog készülni a nagyon szigorúnak ítélt követelmények betartására, mire azok 2019-ben hatályba lépnek, és a UBS is elfogadja a döntést, bár elemzők szerint elképzelhető, hogy utóbbinak a tőkemennyiség előteremtése érdekében szüksége lesz az osztalékfizetés további elhalasztására.

A két bank teljes eszközállománya 2,6 ezer milliárd svájci frankra rúg, ami a svájci bruttó hazai termék több, mint a négyszerese. Peter V. Kuntz, a berni egyetem üzleti jogi tanszékvezetője szerint Svájcnak azért kell a többi országnál szigorúbbnak lennie saját bankjaival, mert bankjai a gazdaság súlyához képest sokkal nagyobb fenyegetést jelentenek.