Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A világ második legnagyobb személyi számítógépgyártója, a Dell minden várakozást felülmúló eredményt közölt pénteken. A társaság 2008 első negyedévét 16,1 milliárd dolláros forgalom mellett (a Bloomberg által megkérdezett elemzők konszenzusa 15,7 milliárdos forgalmat jelzett előre) 784 millió dolláros - a tavalyi év azonos időszakát 3,7 százalékkal meghaladó - nyereségre tett szert. A részvényenként 38 centes profit meghaladta a szakemberek 33 centes becslését. A Dell részvényeinek árfolyama New Yorkban öt éves csúcsot döntött a tegnap, a tőzsdezárást követően nyilvánosságra hozott adatok nyomán; a befektetők mintegy 10 százalékos árfolyam-emelkedést hozó rally-val jutalmazták a társaság próbálkozását, hogy fordítson korábbi szerényebb eredményén. A laptop-megrendelések 78 százalékkal megugrottak az idei év első három hónapjában, jelezve, hogy a viszonteladókkal kötött új szerződések helyes irányba terelték a céget, amely korábban sikertelenül próbálta ostromolni nagyobb riválisa, a Hewlett-Packard pozícióját a piacon. A bevételek mindenütt emelkedtek, a prímet az ázsiai 19 százalékos növekedés viszi; ezzel a társaság történetében először haladta meg a külföldi forgalom a hazait. Bár az asztali számítógépek iránti érdeklődés stagnált, a laptopok forgalma eddigi legnagyobb ütemben, 22 százalékkal emelkedett áprilisig; a hordozható számítógépek iránti megnövekedett kereslet miatt a laptopok adták a Dell kiskereskedelemből származó bevételeinek mintegy kétharmadát. A szofter- és a tárhely-gyártó részleg is jelentős mértékben 17 illetve 15 százalékkal növelte kapacitását. A gyorsjelentés nyilvánosságra hozatalát követően a Merrill Lynch a korábbi tartásról vételre javasolta a társaság részvényeit. A Banc of America és a Goldman Sachs is javított a cég megítélésén.