A portál szerint itthon 44 százalékkal lesz majd drágább a legolcsóbb iPhone 7, mint az Egyesült Államokban: 256 ezer forintot kell majd kiadni a 32 GB változatért. (Az amerikai ár nem tartalmazza a forgalmi adót, ami államonként változik, így a tényleges különbség valamivel kisebb.) A második legdrágább hely Olaszország, míg a harmadik helyen Norvégia áll.

Az Egyesült Királyságban idén jóval drágább lesz új iPhone-t vásárolni, mint egy éve, ami a Brexit-népszavazást követő fontgyengülés számlájára írható. Írországban pedig 22 százalékkal kerül majd többe az iPhone 7. Ezzel szemben például Oroszországban, Kínában és Mexikóban olcsóbb lesz az iPhone 7, mint tavaly az iPhone 6S.

Az egyes országok közötti különbségek nagyon sok tényezőtől függnek, például a devizaárfolyamok változásától, a helyi forgalmi adóktól és még attól is, hogy milyen költségekkel néznek szembe az egyes országok vállalkozói.

- Vélemény
Vélhetően még nagyobb különbséget mérhetnénk, ha az egyes országok átlagbéreit is figyelembe vennénk.