Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Több mint hétmillió e-mail-cím és 150 ezer németországi ügyfél neve, postacíme és egyéb adatai kerültek ki az internetre a Schlecker drogérialánc adatbázisából - írta pénteken a Bild című német lap.

A Magyarországon is érdekelt társaság pénteken megerősítette, hogy ügyféladatok kerültek nyilvánosságra.

A Schlecker szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az adatszivárgást már megállították, számlaadatok vagy jelszavak nem jutottak ki az adatbázisból, és a probléma egy alvállalkozónál, egy külső szolgáltatónál történt.

A Bild szerint egy internetkapcsolattal rendelkező közönséges számítógéppel bárki hozzáférhetett a bizalmas adatokhoz, 7,1 millió e-mail-címhez a Schlecker elektronikus hírlevelének címlistájából, valamint 150 ezer ügyfél teljes nevéhez, neméhez, e-mailjéhez és lakcíméhez.

A Schlecker közölte: a szolgáltatóval szoros együttműködésben kivizsgálják, hogy miként juthattak ki a személyes információk az adatbázisból, és a lehető leghamarabb tájékoztatják az ügyfeleket az esetről.

A Bild szerint az érintett informatikai szolgáltató dolgozik egyebek között a német pénzügyminisztériumnak, az Allianz biztosítónak és a szociáldemokrata pártnak is.