Claudiu Nasui, a román kormány gazdasági minisztere Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy vizsgálatot rendel el a minisztériumnak alárendelt egyik cégnél, mivel az sok pénzért minimális tevékenységet folytat - írta a Maszol.

A szóban forgó vállalat a Centrul Național de Invațamant Turistic (CNIT), amelynek idegenforgalmi képzések szervezésével kellene foglalkoznia. A miniszter információi szerint a cég az elmúlt nyolc évben mindössze három kurzust szervezett, amelyeken 30 szakács és 17 cukrász szerzett oklevelet. Eközben a cégnél 19 446 lej a bruttó átlagbér (több mint 1,4 millió forint).

Közismert, hogy a CFR áru- és személyszállítási vasút és a Tarom légitársaság katasztrofális gazdálkodása egy évtizede megoldhatatlan problémát jelent az egymást váltó kormányoknak. A CFR Marfa, a CFR Calatori és a nemzeti légitársaság együttes adósságai közel hárommilliárd lejt tesznek ki (222 milliárd forint). Az állami pénznyelők közé tartozik a fővárosi metróhálózatot működtető Metrorex, amelynek tartozásai 2019 végén 2,8 milliárd lejre rúgtak.

Az összképhez hozzátartozik, hogy egy sor állami vállalat nyereségesen működik. A Romgaz két évvel ezelőtt, közel ötmilliárd lej forgalom mellett egymilliárdot meghaladó nyereséget ért el, a Hidroelectrica pedig 1,38 milliárd lej profitot gazdálkodott ki.