A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által az ALBA Takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok megállapították, hogy az intézmény vagyona nem fedezi kötelezettségeit, ezért a jegybank kezdeményezése alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte az intézmény felszámolását - közölte a jegybank.

Az ezt elrendelő bírósági végzés ma megjelent a Cégközlönyben, így az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül - az adott betétes tényleges betétösszegétől függően - akár 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.

A takarékszövetkezetnél meglévő likvid eszközöket a Takarékbank Zrt. vette át, és a likvid eszközök mértékéig, arányosan fizeti ki a betéteseket (a biztosított és a nem biztosított betéteket egyaránt) a szövetkezeti integrációs törvény alapján. A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, a Takarékbank Zrt. és az OBA (www.oba.hu) részletes tájékoztatást fog adni az ügyfeleknek. A takarékszövetkezet felszámolását a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. (www.psfn.hu) felszámoló biztosa végzi majd el. A hitelezői és egyéb igényeket a felszámolás megindulása után a felszámoló biztosnál lehet majd bejelenteni.