Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A légitársaság gépe  már tele volt, de a személyzet állítólag a 409 utas mellé további hetet engedett fel kézzel írt beszállókártyákkal.

A pakisztáni lapok szerint ezek az utasok helyet kerestek maguknak felszállás közben, de végül állniuk kellett. A számítógépes utaslistában a plusz utasok nem jelentek meg.

A megengedettnél több utas szállítása a biztonsági előírások súlyos megszegését jelenti, mivel az extra utasoknak oxigénmaszk sem jutna, illetve szükség esetén a repülőt is nehezebben lehetne evakuálni.

Anwar Adil pilóta azt mondta, hogy csak felszállás után értesült a plusz utasokról, akkor pedig már üzemanyagot kellett volna kiengednie, hogy biztonságosan leszállhasson.

A PIA légitársaság szóvivője azt mondta a BBC-nek, hogy belső vizsgálatot indítottak, és annak végén megteszik a szükséges lépéseket.

2013-ban azért került be a PIA a hírekbe, mert egy pilótájukat letartóztatták Leedsben, miután alkoholos állapotban próbált felszállni egy 180 utast szállító géppel. A veszteséges állami légitársaságot Navaz Sarif miniszterelnök tavaly megpróbálta privatizálni, de a parlament ebbe nem ment bele - írja az Index.