Az Amazon bejelentette, hogy egyszerre két nagy napelemes projektet is indít. Ezek együttes termelőkapacitása 329 MW lesz. A két kontinense, az Egyesült Államokban és Spanyolországban telepítendő fotovoltaikus potenciál ráadásul célirányosan termel majd: az e-kereskedő és szolgálató adatbázis szervereinek energiaellátását fogják így biztosítani.

A vállalatbirodalom legújabb, megújuló energiás napenergia-projektje Észak-Virginiában, Lee County-ban épül; az összesen 180 MW kapacitásból évente várhatóna 400 ezer megwattóra (MWh) megújuló energiát termelnek. A másik, hasonlóan nagyszabású projektet Spanyolországba, Sevilla dél-keleti részére tervezték, ahol az új termelőüzem mérete 149 MW lesz. A hír szerint a termelést a társaság európai hálózatának és az Amazon Web Services adatközpontoknak adják majd át.

Az Amazon jelenleg már több mint 70 hasonló, zöldenergiás projektet indított el; 21 szélerőmben és napelemes parkban vannak benne, és 54 épületük tetejére került már jelentős méretű és mennyiségű a fotovolatikus panelekből. Ezek együttesen több mint 1900 MW megújuló kapacitást biztosítva, évente több mint 5,3 millió MWh megújuló energiát szolgáltatnak az Amazon számára. (Csak viszonyításképpen: a paksi atomerőmű négy blokkjának névleges teljesítménye 1902 MW.)

"Év elején bejelentettük az éghajlat-változási kötelezettségvállalásunkat, amelynek célja, hogy 10 évvel korábban teljesíteni tudjuk a Párizsi Megállapodásban foglalt kritériumokat, s így a cégünk 2040-re nettó szén-dioxid-kibocsátású lehessen . Azt is tervezzük, hogy 2024-ig 80 százalékban, 2030-ra pedig 100 százalékban megújuló energiával működtessük az Amazont, "- nyilatkozta Kara Hurst, a vállalat fenntarthatósági igazgatója.

Októberben az online kiskereskedelem óriáscége már bejelentett egy másik zöldenergiás beruházást, ami lényegében zöldáramvásárlást jelent. A cég azt vállalta, hogy 10 éven át amerikai és egyesült királyságbeli megújuló energiás termelők (köztük egy 50 megawattos skóciai szélfarm) minden megtermelt áramát megvásárolja. Az összes nettó teljesítményméret 265 MW.

A kijelölt célok felé tett lépéseinek nyomon követése érdekében az Amazon elindított egy fenntarthatósági weboldalt is, amely információkat közöl az Amazon szénlábnyomáról és a fenntarthatósági mutatóikról.