Amerikában száguld szakadékba a Fiat?

A Chrysler viszonteladóit aggasztja a Fiat visszatérése az amerikai piacra.
NAPI, 2010. augusztus 24. kedd, 11:59
Fotó:

Egyre nagyobb aggodalommal várják a Chrysler viszonteladói a Fiat belépőjét - pontosabban a súlyos minőségi kifogások miatt igencsak dicstelenre sikerült sok évvel ezelőtti távozása utáni visszatérését - az amerikai piacra. A Chrysler augusztus végén tart prezentációt a tervekről, majd az év végén érkezhetnek az USA-ba a Chrysler mexikói gyárában készülő első Fiat 500-as miniautók.

A viszonteladóknak azonban már most is négy márkát kell kezelniük - Chrysler, Dodge, Jeep személyautók és Ram kisteherautók -, miközben a versenytárs cégek, a GM és a Ford éppen csökkentik márkáik számát. (Az előbbi négyre, az utóbbi kettőre.) Emellett a lanyha amerikai újautó-piac miatt készletek halmozódtak fel a kereskedőknél.

A Chrysler-Fiat vezetősége azt várja a dealerektől, hogy önálló bemutatóteremben kínálják a Fiatokat, ami jelentős beruházást igényel. További probléma, hogy a nyilvánosságra került tervek szerint sok körzetben ugyanazokért a vevőkért versenyeznének a Fiat-szalonok. Las Vegasban például két Fiat-kereskedés nyílna, miközben az 500-as versenytársának tartott Mini csak egy helyen kapható.

A viszonteladók előtt lebeg rossz példaként a miniautó-szegmens egyik nagy reklámmal támogatott típusa, a kétszemélyes Smart csúfos amerikai szereplése. Ebből az autóból a 2008-as 24 ezer után 2009-ben már csak 14 ezer kelt el annak ellenére, hogy tombolt a vásárlókat spórolásra kényszerítő pénzügyi válság. Idén júliusig további több mint 60 százalékkal zuhantak a Smart eladásai.

Az amerikai ízléshez sportossága miatt minden bizonnyal közelebb álló, emellett a Smartnál nagyobb Mini értékesítése stagnál. 2008-ban még 54 ezret, míg tavaly már csak alig több mint 45 ezret vettek ebből az autóból az amerikaiak és a kereslet idén is lemorzsolódott további két százalékkal.

Sergio Marchionne, a két autógyártó közös vezérigazgatója azzal érvel a Fiat - majd később az Alfa Romeo - amerikai értékesítése mellett, hogy a többmárkás felállás hagyomány az USA autópiacán, ám szemben például a GM-mel, amelynek márkái egymással is versenyeztek, a Chryslernél mindegyik külön vevőkört céloz meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2010.08.24 14:52

Az USA ban 500 as Fiat. Ez tényleg nagyon nagyon BRUTÁLIS !!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html