A Deutsche Telekom (DT) a harmadik negyedévben 18,1 milliárd euró, az előző évinél 6 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett egyszeri tényezőktől mentes EBITDA (adó, kamat, értékcsökkenés és amortizáció előtti) eredményét 7,2 százalékkal 5,5 milliárd euróra növelte.

A DT nettó nyeresége pedig harminc százalékkal 1,1 milliárd euróra nőtt. A tavalyi harmadik negyedévi nyereséget a létszámcsökkentés 200 millió eurós költsége terhelte meg.
A DT amerikai érdekeltsége, a T-Mobile US közel kétmillió új mobil előfizetőre tett szert a harmadik negyedévben, ügyfelei száma 69 millióra emelkedett. A bevétel 17,3 százalékkal 8,2 milliárd euróra, az EBITDA eredmény 26,7 százalékkal 2,1 milliárd euróra emelkedett.

Németországon kívül Európában 3,2 milliárd euró bevétele volt a DT-nek a harmadik negyedévben, 1,2 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az EBITDA eredmény 0,8 százalékkal 2,2 milliárd euróra csökkent.

Európában a DT bevétele 1,2 százalékkal 3,2 milliárd euróra, EBITDA eredménye 4,9 százalékkal 1,1 milliárd euróra csökkent. Az első három negyedév eredménye alapján a DT megerősítette éves és középtávú gazdálkodási tervét.