A mai autók többsége olyan elektronikus modulokkal rendelkezik, amelyek valamilyen standard tevékenységet végeznek: vezérlik a blokkolásgátlót, az elektronikus gyújtást, a légkondícionálót, a multimédiás rendszert, az elektronikus vezérlésű sebességváltót. Ezen egységek száma egyes új modellekben elérheti akár a 70-et is, a rajtuk futó szoftvereket pedig akár 200 gyártótól kell az autógyráaknak beszerezniük. Ezek egyetelen autóba-rendszerbe rendezése, illetve az összes digitális eszköz zökkenőmentes és megbízható működésének biztosítása az egyik legnagyobb kihívás az autóipari szereplők számára.

Christian Senger, a Volkswagen Csoport digitális autó- és szolgáltatási részlegének vezetője azt mondta az Ars Technicának, hogy az, hogy minden funkció mindenhez kapcsolódik, és szoftverek az autón kívül a felhőben és a kereskedésekben is egyszerre vannak jelen, rendkívül összetett helyzetet teremtett. "Túl sok projektel van probléma, mert a rendszerfolyamatok már nem stabilak, és nem is túl hatékonyak" - mondta Senger.  Hozzátéve, hogy nem tűnik szerencsésnek ,hogy miközben a világ évente több mint 10 millió autót gyárt, azok összességében legalább nyolc különféle elektronikus architektúrán "futnak", ami például a gépiparban elképzelhetetlenül soknak számítana. A vezető szerint nincs ennyi különböző platformra szükség.

A Volkswagen ezért az összes szoftverfejlesztést egyetlen új részlegbe fogja össze; a következő években akár 10 ezer embert is készek e területen foglalkoztatni a cél érdekében. Egyszerűen hangzik, hogy egyetlen egységes autóipari operációs rendszert kell létrehozniuk, hogy a VW Polo-tól az Audi A8-ig mindent egyetlen oprendszer képes legyen futtatni, de ennek megvalósítása már nem annyira magától értetődő.

Senger szerint az elsődeges cél ma az, hogy a jelenlegi, eltérő beállításokkal működő rendszereket képesek legyenek olyan egységes szoftvercsomaggal felvértezni, ami megszünteti például az olyan, egyre inkább általánosnak mondható helyzeteke,t, hogy ha valamit kicserélnek az autókban, akkor az minden mást is befolyásol. (Például, hogy egy nem működő GPS modul letiltja a jármű működését csak azért, mert a hajtáslánc futtatásához szükséges információk közül így hiányzik valamely adat. Vagy hogy a navigációs;illetve szórakoztató elektronikai rendszer cseréje, javítása után az autó hasonló problémákat mutasson).

A VW olyan pakkot akar, ami a műszermegjelenítőktől, az infotainmenttől a hajtómű- és alvázkezelésig mindent egyben képes kezelni. Ehhez az új szoftver-felépítéshez az Androidot használja majd alapul, mivel ehhez a platformhoz épült "harmadik fél alkalmazás-ökoszisztéma" igen meggyőző - magyarázta Senger. Szerinte nincs is más és nincs is jobb megoldás, mert nyitniuk kell. Így - bár konkrét céldáumot a vezető nem jelölt meg, azt igen, hogy a csoport autóiban az Android e témakörben, valamilyen formában meg fog jelenni.