Komoly kihívás elé néz a régiós autóipar

Kelet-Közép-Európában javíthatnak versenyképességükön a nyugat-európai gépkocsigyártók, amelyek elsősorban a kutatás-fejlesztés (k+f) terén néznek szembe rendkívüli kihívásokkal - derül ki a McKinsey&Company tanácsadó cég legfrissebb tanulmányából.
Szász Péter, 2020. január 23. csütörtök, 16:13
Fotó: Getty Images

A szoftverek rohamos fejlődése korábban nem látott nyomás alá helyezi az autógyártók k+f részlegeit. Az ezeken a területeken dolgozó tehetségek megszerzése és megtartása, továbbá a magas költségek komolyan befolyásolják a versenyképességet.

Az elkövetkezendő öt évben várhatóan 13 százalékkal nőnek az autóipari szoftverfejlesztések, amely évről évre 6 százalékkal növeli a szoftvermérnökök iránti keresletet. A betöltetlen munkahelyek száma 2016 és 2018 között 43 százalékkal emelkedett az informatikában és kommunikációtechnológiában.

Számos nyugat-európai gyártó kezdte már el Kelet-Közép-Európa felé terelni k+f erőforrásait. Mégis, miközben a térségünkben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak csupán 1,9 százaléka dolgozik k+f területen az autóiparban, Németországban ugyanez az arány 13,4 százalék, vagyis régiónkban jelentős tartalékok vannak még.

Kelet-Közép-Európában csupán 10-15 százalékkal kevesebb képzett munkaerő áll rendelkezésre, mint Németországban (6,6 millió vs. 8 millió), a munkaerőpiaci verseny viszont jóval kisebb nálunk, mivel itt kevésbé vannak jelen a globális technológiai és számítástechnikai cégek. Bár a bérek növekednek a régióban, még mindig csak a 60 százalékát teszik ki a nyugati bérszinvonalnak.

A McKinsey szakértői szerint egy, a régió egészére kiterjesztett, széleskörű gépjárműipari ökoszisztéma nagyot lendítene a helyi szakemberképzésen, ráadásul úgy erősítené a térség teljes k+f szektorát. Friss tanulmányában a tanácsadó cég Nyugat-Európa autóipari vállalatait és a kelet-közép-európai országokat azonosítja ennek a lehetséges változásnak a fő hajtóerejeként. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a gépjárműgyártóknál vezérigazgatói szinten szülessen döntés a célokról, arról, hogy milyen további lépésekre van szükség k+f területen, a megfelelő kelet-közép-európai helyszín kiválasztásáról, valamint a szükséges beruházások elindításáról.

Ezzel egyidőben, a térség országai azzal tudnak elébe menni a változásoknak, ha ösztönzik a regionális klaszterek kialakítását, stratégiai együttműködések megteremtésére bátorítva az üzleti szereplőket felsőoktatási, kereskedelmi, civil és állami intézményekkel - írják.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tever kneif, 2020.01.24 11:45

Komoly kihívás elé néz a régiós autóipar. Igen, az eddigi hibakat mint a szoftvert, a legzsakok problemait kell helyrehozni stb. Tovabb kell lepni, van mas terulet is ahol kihivasok vannak.
A dronok kutatasa, fejlesztese es helyi gyartasa lenne a kovetkezo feladat. A felhasznalasi terulet szinte korlatlan.
Ezt bizonyitja az elso magyarorszagon gyartott, szemelyszallitasra szolgalo dron megjelenese, itt nezheti meg
www.autopro.hu
A dronok felhasznalasi terulete szinte korlatlan. Itt most a lehetoseg, kihasznalni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

totyika, 2020.01.23 18:43

@na4: Cimbikém, a seggfej Te vagy, ugyanis kishonunkban nem autógyártás, hanem mindössze összeeszkabálás és alkatrész beszállítás van, hála a nagy ipari manager dr. Antall Józsefnek, aki mint műszaki szakember a Semmelweis Orvostudományi múzeum izgazgatója volt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.01.23 17:01

Az autóipar elsősorban a seggbuta, semmihez sem értő brüsszeli hülyék miatt van bajban, akik íróasztalok mögül olyan határértékeket írnak elő hagymázas tévhitek alapján, amit már képtelenség teljesíteni. A fizikát nem lehet megerőszakolni. Ezzel csak egyvalamit érnek el: iparágakat, gazdaságokat döntenek romba. Mázlista angolok, ők néhány nap múlva megszabadulnak ezektől a hülyéktől.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html