Egy nyolc-kilencmillió autót előállító autóipari óriás jöhet létre, ha megvalósul a PSA Peugeot-Citroën és a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) egyesülése - derült ki a Financial Times cikkéből miután mindkét vállalat igazgatósága elkötelezte magát a fúziós tárgyalások folytatása mellett. Kiderült az is, hogy a PSA részvényesei között hárommilliárd euró különleges osztalékot oszthatnak szét, miután eladják a cégnek a Faurecia alkatrészgyártóban birtokolt 46 százalékos részesedését. Az FCA részvényesei 5,5 milliárd euróra számíthatnak az autóipari berendezéseket gyártó olasz Comau eladásából befolyó 200-300 millión felül.

A két autógyártó már azt is mérlegeli, hogy semleges helyszínen, Hollandiában rendezné be a központját - jelenleg itt van a Fian és a Chrysler főhadiszállása. A PSA részvényei jobban teljesítettek idén, mint az FCA-éi, ezért a francia cég erősebb tárgyalási pozícióban van. Az egyesülési tárgyalások folytatásának hírére egyébként az előbbi papírjai 4,5 százalékkal, az utóbbiéi 9,5 százalékkal erősödtek.

A legfrissebb szakértői becslések 3 milliárdtól 6,6 milliárd euróig terjedő szinergiát, azaz az egyesülésből fakadó költségmegtakarítási lehetőséget látnak, mai az két vállalat összesített profitjának 25-55 százaléka. Max Warburton, a Bernstein tanácsadó cég szakértője a következőképpen foglalja össze a lehetőséget. A PSA semmilyen szinergiát nem ígér az USA-ban és csak egy keveset Latin-Amerikában, mivel ezeken a piacokon halovány a jelenléte.

A kínai autópiacon a PSA és az FCA egyesítése azt jelenti, hogy két pocsékul teljesítő autógyártót rakunk össze, amiből nem lesz automatikusan valami jobb. Az üzlet semmit sem ígér a Fiat vergődő Alfa Romeo és Maserati márkájának. Ahol hasznot remélhetnek az Európa: egyesíthetik a meghajtási láncaikat és villanyautó-fejlesztéseiket, továbbá jobban hasznosíthatják gyártóbázisaikat.

A PSA 2017-ben döntött arról, hogy felvásárolja az Opelt, amely szentgotthárdi gyára révén Magyarországon is jelen van. A társaságnak itthon mint egy 1000 alkalmazottja van.