Az egész világ ezzel akar játszani

A dán Lego játékgyártó cég rekordbevétellel és szerény profitnövekedéssel zárta a tavalyi évet - derült ki a cég éves jelentéséből.
Domokos László, 2017. március 9. csütörtök, 16:25
Fotó: Napi.hu

A dán játékgyártó cég tavalyi árbevétele 37,9 milliárd dán korona volt a 2015-ös 35,8 milliárd korona után. A nyereség pedig 9,4 milliárd korona volt 2016-ban, 0,2 milliárd koronával haladta meg az előző évit.

A vállalat eladásai Észak-Amerikában és Japánban enyhén visszaestek tavaly, míg az európai eladások stabilan nőttek, a kínai eladások pedig két számjegyű növekedést produkáltak.

A Lego tavalyi 37,9 milliárd korona (5,38 milliárd dollár) árbevétele épphogy elmarad a rivális amerikai Mattel játékgyártó (a Barbie babák gyártója) 5,46 milliárd dolláros éves árbevételétől, azonban felülmúlja a szintén amerikai versenytárs Hasbro 5,02 milliárd dolláros bevételét.

A világszerte 16 800 ezer alkalmazottat foglalkoztató dán vállalat legnépszerűbb termékei tavaly a Lego Ninjago, Lego City, Duplo, Star Wars és Lego Friends szettek voltak. Az 1932 óta működő cég Magyarországon a nyíregyházi ipari parkban mintegy 2400 embert alkalmaz.

A társaság tavaly novemberben megnyitotta első kínai gyárát, amely egyben az első Ázsiában is, így a mexikói Monterrey-ben, Nyíregyházán, a csehországi Kladnóban, valamint a dániai Billundban működő gyárak mellett immár Kínában is jelentős gyártókapacitással rendelkezik - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK