2018-ban az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) egyszeri tételek nélkül 3,484 milliárd kunát (149 milliárd forint) tett ki, ami némileg meghaladja az előző évit.

Az INA a bevételek növekedését főként a nagyobb eladással és a kőolajszármazékok kedvező árával magyarázza.

Fasimon Sándor, a cég igazgatótanácsának elnöke szerint az elmúlt néhány évhez képest 2017-ben rekord osztalékot fizetett az INA, és 2018-ban újra komoly eredményt ért el a vállalat. Kihasználta a piaci körülményeket és növelte eladásait, valamint az EBITDA eredményét, így a bevételek további 20 százalékkal nőttek 2017-hez képest 22 milliárd kunára - mondta.

A nyersolaj és gáz kutatásra és kitermelésre - mint a vállalat bevételeinek fő generátorára - hatással volt a Brent olaj magasabb ára. Az EBITDA ebben az üzletágban túllépte a 3 milliárd kunát, ami 22 százalékkal több, mint 2017-ben volt.

A finomítás és a marketing területén továbbra is veszteséget termel a vállalat a finomítói tevékenység miatt. Ugyanakkor a tőkebefektetés növelése azt mutatja, hogy az INA mindvégig törekszik a teljes körű, kutatási, termelési és értékesítési modell fenntartására. A beruházások 30 százalékkal nőttek, nagyrészt a finomítói üzletágban, ezen belül is a rijekai finomítóban, valamint egyéb finomítói fejlesztési projektekben - tette hozzá.

A vállalat 2019-ben további beruházásokat tervez az INA R&M Új irány 2023. program keretén belül, amelynek az a célja, hogy hosszútávon biztosítsa a fenntartható és nyereséges működést.

Az INA nagyberuházásai 2017-hez képest 30 százalékkal nőttek, és 1,817 milliárd kunát tettek ki. A nettó adósság 1,642 milliárd kunát ért el: az adósság és a tőke aránya alacsony, 12,2 százalékon állt az év végén. Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.