Az RTL-csoport, Európa legnagyobb műsorszolgáltatója bruttó 577 millió eurós EBITA-eresményt könyvelt el az év első kilenc hónapjában, 1,6 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. A 10 országban összesen 44 televíziócsatornát és 32 rádióállomást üzemeltető vállalat a német piacról származó bevételek emelkedésének és a sikershow-kat gyártó FremantleMedia teljesítményének köszönheti a növekedést, egész évre vonatkozó eredményeinek megbecslésével azonban továbbra is óvatos marad. A 89,8 százalékban Európa legnagyobb médiavállalkozásának, a Bertelsmann AG-nek tulajodában lévő RTL Németországon kívül Hollandiában is növelni tudta hirdetésekből származó bevételeit, ezzel szemben Spanyolországban és Franciaországban komoly visszaeséssel szembesült, holott a franciáknál a piaci átlag felett teljesített. A konkurens ProSiebenSat.1 Media AG szintén ma hozta nyilvánosságra harmadik negyedéves eredményeit. Július és szeptember közt 10,7 millió euró nettó veszteséget jelentett a cég, ami a tavalyi 77,9 milliós mínusz után jelentős javulás, ám még mindig több az elemzők által várt 8,5 milliónál. Szeptember végén a társaság módosítani kényszerült 2008-as előrejelzését is: az előzőleg prognosztizált 783 millió euró után 670-700 millió bruttó bevételre számít. A romló kilátásokat a csökkenő hirdetési bevételekkel és a gazdaság általános gyengülésével magyarázza a cég.