Az Európai Unió gazdaságának hajtómotorját a kkv szektor jelenti. A közösség 22,3 milliónyi - pénzügyi szektoron kívüli -vállalkozásának 92,7 százaléka olyan cég, amelynek alkalmazotti létszáma 0 és 9 fő között mozog, ezeknek a társaságoknak dolgozik a foglalkoztatottak 29,2 százaléka. A 10 és 249 közötti alkalmazottal működő kis-és középvállalatok mindössze az összes cég 7,1 százalékát teszik ki, miközben dolgozók 38 százalékát foglalkoztatják. A 250 munkatársnál több embert alkalmazó nagyvállalatok csupán 0,2 százalékos arányban vannak jelen a vállalkozói tortában, ezeknél a cégeknél dolgozik az európai keresők 33 százaléka - olvasható ki az EU 28 tagállamát felmérő kutatásból.

Hol jellemzőek a kicsi és törpecégek?

Az EU-ban a 10 fő alatti mikrocégek a legnagyobb, 96,7 százalékos arányban a görög gazdaságban vannak jelen, de szlovák és a cseh cégek körében is hatalmas, 96,5, illetve 96 százalékos a jelenlétük. A szétaprózott cégszerkezet Magyarországra is jellemző, nálunk a társaságok 94,5 százaléka mikrovállalkozás. A görögöknél ugyanakkor a foglalkoztatottak több, mint fele ilyen mini- cégnél dolgozik, e nagy arány viszont se hazánkra, se Csehországra és Szlovákiára nem jellemző.

A nagy gazdaságok közül Olaszország (94,9 százalék), valamint Franciaország (94,8 százalék) vezet a mikrocégek arányában.

A 10-49 fős kisvállalatok leginkább Németországra jellemzőek, ahol a vállalatok 14,7 százaléka kiscég. Az effajta, - főként családi jellegű - cégek Ausztriában (10,9 százalék), valamint Romániában (10,2 százalék) is nagy arányban vannak jelen.

Inkább a maga ura lesz a többség

A 2012-ben alapított 2,3 millió új EU-s vállalkozásból 70,8 százaléknak egyetlen alkalmazottja sem volt. E körön belül mintegy 47 százalékos az egyéni, a maradék a társas vállalkozások aránya.

A frissen létrehozott társaságok közül Franciaországban állt a legtöbb alkalmazott nélkül (92,3 százalék), de sok ilyen új cég volt Lengyelországban és Csehországban is (86,9, illetve 86,1 százalék. Saját dolgozók nélkül a legkevesebben Horvátországban vágtak bele a cégalapításba (47,7 százalék), de Magyarországon is kisebb volt az alkalmazott nélküli új cégek aránya (52,1 százalék).