Mitől félnek a bankok?

A kiberkockázatoktól és az informatikai leállásoktól tartanak leginkább a bankvezetők egy nemzetközi felmérés szerint.
Csernátony Csaba, 2018. december 14. péntek, 10:53
Fotó: Shutterstock

A megkérdezettek legnagyobb része, 80 százaléka a kiberkockázatoktól tart - derül ki abból a felmérésből, amelyben a bankszektorra leselkedő veszélyeket térképezte fel az EY. A kutatás keretében 29 országban összesen 74 bank- és cégvezetőt kérdeztek meg.

A rizikólistán holtversenyben második helyen áll informatikai rendszerek leállása és a harmadik félhez köthető súlyos hiba, ezeket a megkérdezett vezetők 64-64 százaléka említette. Az is kiderül a kutatásból, hogy a következő 5 évben a feltörekvő technológiák további kockázatokat jelentenek a bankok számára.

"A versenyképesség megtartásához és a sikeres digitális átalakuláshoz a vezetőknek alkalmazkodniuk kell a minden eddiginél gyorsabban és intenzívebben változó kockázati környezethez. El kell sajátítaniuk a működési zavarok kezelésének és a helyreállításnak a módszereit" - mondta el Zala Mihály az EY Kibervédelmi Szolgáltatások üzletágának vezetője. A kockázatkezelés a csalások megfigyelésében, a pénzügyi bűncselekmények visszaszorításában és a kibertámadások kivédésében kiemelt szerepet kaphat.

HOZZÁSZÓLÁSOK