Már a Microsoft is beszállt abba a hatalmas háborúba, amely a világ egyik legnépszerűbb online játéka, a Fortnite megalkotója az Epic Games és az Apple illetve a Google között robbant ki. A Microsoft által beadott kereset szerint ha az Apple beváltaná a fenyegetését az Epic Gamesszel szemben és kizárná a játékgyártót fejlesztői platformjából, azzal jelentős károkat okozna az ő játéküzletágának is, valamint jelentősen károsítaná a többi játékfejlesztőt is- írja a Reuters.

Az Epic Games és az Apple között azután mérgesedett el a viszony, hogy az iPhone-gyártó eltávolította az Epic által gyártott szoftvereket online alkalmazásboltjából, az Apple Store-ból. Mindezt azért, mert az Epic elkezdte a népszerű Fortnite játékban alkalmazott virtuális fizetőeszközt, a V-buckokat saját rendszerén keresztül is árulni, kikerülve az Apple rendszerét. Az Epicnél megvehető V-buckok sokkal olcsóbbak voltak, mint az Apple Store-ban. A játékcég ugyanígy járt a Google-lal, a Google Play Store-ból hason okok miatt dobták ki az alkalmazásait.

Az Apple befenyegette az Epic Gamest

Az Apple azonban tovább ment, azzal fenyegette meg az Epic Gamest, hogy elvágja tőle a lehetőséget a hozzáférésre az Apple fejlesztői eszközeihez, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az Epic "Unreal Engine" nevű motorjának folyamatos fejlesztéséhez. Ez az a játékmotor (szoftver), amely felelős azért, hogy a játékok a háromdimenziós térben minél élethűbbek legyenek. Azonban az Unreal Engine-t nem csak az Epic használja, hanem számos másik játékgyártó és a Microsoft is. Utóbbi például nemrégiben megjelent játékán, a "Forza Street"-en ezt a motort használja a játék Apple operációs rendszerén, az iOS környezetében történő futtatásánál.

Az Apple az Epic Gamesre mutogat, szerinte ugyanis utóbbi szegte meg azokat a játékszabályokat, amelyeket már egy évtizede követ. Ha eláll a V-buckok közvetlen árusításától, akkor visszakerülhetnek alkalmazásai az Apple Store-ba és nem vágják el a fejlesztői rendszertől sem. Az Epic Games ugyanakkor úgy véli, az Apple és a Google visszaélnek monopolhelyzetükkel, amikor az alkalmazások készítőit arra kényszerítik, hogy az alkalmazásokon belüli vásárlásoknál az Apple illetve a Google rendszereit használják.

A szabadságharcos is nagy szereplő ám

Bár marketingszempontból az Epic Games igyekszik úgy beállítani a harcot, mintha a nagy szoftvercégek monopolhelyzetét megtörni kívánó szabadságharcot vívna, azért a játékfejlesztő is meglehetősen nagy szereplőnek számít. A cégnek augusztus elején sikerült egy tőkeemelés keretében 1,78 milliárd dollárnyi friss tőkéhez jutnia, s ennek árfolyama összesen 17 milliárd dollárra értékelte a céget.  Egy hónappal korábban a japán Sony Corp. szállt be 250 millió dollárral a cégbe.

Az amerikai játékpiac hatalmas növekedést produkált a Covid-19 járvány miatti korlátozásoknak köszönhetően. Júniusban 1,2 ezer milliárd dollárt költöttek ilyen célokra az Egyesült Államokban, ez 26 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.