Betett a Malév-csőd a londoni utaknak

A "békeidőben", csomag nélkül 30 ezerért fellelhető fapados londoni jegyek egy-egy napon már 130-150 ezer forintba is belekerülnek.
Nagy László Nándor, 2012. július 3. kedd, 06:10
Fotó: Napi.hu

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Az olimpia első hetére vannak még el nem kelt csomagok, összességében ugyanakkor az "utolsókat rúgjuk" − mondta a Napi Gazdaság kérdésére az olimpiai jegyek elosztását hazánkban kizárólagosan szervező Pegazus Sport Tours Kft. ügyvezetője, Kamuti Balázs. Véleménye szerint aligha kerül komolyabb újabb jegytömeg a piacra − bár a london2012.com oldalon mindennap feltűnnek visszamondott jegyek, ezek azonban hamar elfogynak, s egyelőre az látszik, hogy − ellentétben az előző két nyári játékokkal − valóban telt házas lelátók előtt versenyeznek, vagyis korlátozott a jegyek szabadpiaca. Ráadásul a Sunday Times által a közelmúltban kirobbantott jegyeladási botrány után a szervezők még szigorúbban ellenőrzik a jegyértékesítést. Magyarországon a MOB kötelezte a Pegazust, hogy minden eladásnál fel kell venni a személyi adatokat. Ezzel is elejét próbálják venni, hogy a jegyek az olimpia idején megjelenjenek a feketepiacon.

A kft. a többi ország társszervezetével folyamatosan egyeztet annak érdekében, hogy a csapatsportok sorsolásának megfelelő mérkőzések jegyeit egymás között kicseréljék s így a magyar szurkolók a saját érdekeltségű meccseken lehessenek jelen. A rendezvény második hetében már nem csak a jegyek, de a szálláslehetőségek is komoly akadályt jelentenek, hiszen alig maradt szabad szoba abban a két szállodában is, amely a magyar szurkolókat várja. Ennél is komolyabb gond, hogy a légi szállítók alaposan rárepültek a Malév csődjére: Kamuti szerint nem csak a jegyárak drasztikus drágítása okoz gondot − bár a "békeidőben", csomag nélkül 30 ezerért fellelhető fapados londoni jegyek egy-egy napon már 130-150 ezer forintba is belekerülnek −, hanem az, hogy a British Airways lényegében semmilyen rugalmasságot nem mutat az irodai − sőt hírek szerint a MOB − kéréseinek teljesítése érdekében. A fapados cégektől pedig üzleti modelljük alapján ilyet nem is nagyon lehet elvárni − tette hozzá Kamuti.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

gewinner62, 2012.07.03 10:45

ilyen drágán-lásd jegyárak kint...+ szállás...na ne---tv-ben mindent kényelmesen-zsufi nélkül---és majd 3d-ben!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

StanLee, 2012.07.03 08:46

A cikk címe elég félrevezető, mivel a londoni jegyárak nem a Malév bedőlése miatt, hanem az olimpia miatt növekedtek meg. Ha nagy a kereslet, az árak is felmennek. Azt hittem, hogy a cikkben egy hosszabb időtáv, mondjuk az elmúlt 4 hónap jegyárait elemzik majd, és ebből vonják le a következtetést, hogy átlagosan mennyivel növekedett a jegyár Londonba.

A cikk majdnem olyan, mintha azt vizsgálnánk az ősszel, hogy Münchenbe vonattal a legolcsóbb jegyhez viszonyítva is háromszoros áron lehet csak utazni, de az Oktoberfest idején nézem az árakat, sem előtte, sem utána nem nézem meg, mennyibe is kerül egy jegy.

Az viszont tényleg érdekelne, hogy azokon a desztinációkon, ahol a Malév korábban párhuzamosan repült egy fapados vagy egyéb normál légitársasággal közösen, mennyire mentek fel a jegyárak, és hogy a kihasználtsága a gépeknek hogyan változott (pl. Malév idején kihasználtság csak 50%-os, majd Malév után a megnövelt jegyárakkal is maradt ugyanennyi, vagy felment majdnem 100%-ra)?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html