Bill Gates dörzsöli a markát

A Microsoft tegnap este közzétett eredményei felülmúlják az előzetes elemzői várakozásokat. A március 31-én véget ért negyedévben 2,5 százalékkal 2,45 milliárd (részvényenként 0,44) dollárra nőtt a szoftveróriás nyeresége. Egy évvel korábban ez az adat 2,39 milliárd (részvényenként 0,43) dollár volt. A cég bevétele 14 százalékkal, 5,66 milliárd dollárról 6,46 milliárd dollárra nőtt.
Brett András, 2001. április 20. péntek, 10:52
Fotó:

Ez elsősorban a Windows2000, az SQL és az Exchange növekvő értékesítési adatainak köszönhető. Az elsősorban magánhasználatú asztali számítógépekre írt szoftverekből 2,05 milliárd dollár (az előző évinél 156,3 százalékkal több), az inkább vállalati ügyfelek számára készített programokból pedig 1,25 milliárd dollár (a tavalyinál 22 százalékkal több) folyt be. Az eredmény közzétételét követően a kereskedés utáni órákban 6 százalékkal emelkedett a Microsoft-részvények árfolyama (amely a tavalyi év folyamán 20 százalékkal esett).
Sikeresnek ítélte a cég pénzügyi igazgatója az MSN online részleg működését is, amely jelenleg 5 millió internet-előfizetővel és 100 millió regisztrált Hotmail-felhasználóval rendelkezik.
A Microsoft pénzügyi befektetésekből származó bevétele 20 százalékkal, 706 millió dollárra esett, míg készpénzállományának és rövidtávú beruházásainak értéke 26,9 milliárdról 30 milliárd dollárra emelkedett.
A meglepően jó eredmények ellenére a következő hónapokra óvatossággal tekint a cég: a most kezdődött negyedévre az előzőéhez hasonló nagyságú bevételt vár, és 41-42 centes EPS-szel számol. Május 31-én dobja piacra az Office legújabb változatát, az XP-t, az év második felében pedig a Windows XP-t valamint az Xbox-videójáték-konzolt.

HOZZÁSZÓLÁSOK