Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bíróság ugyanis első fokon úgy rendelkezett, hogy az autógyártónak vissza kell fizetnie a felperes magánszemélynek a 2012-ben vásárolt Volkswagen Golf eredeti, teljes vételárát, azaz közel 30 ezer eurót.

Az indoklás szerint az autógyártó szándékosan és erkölcstelen módon olyan szoftvert telepített a járműveibe, amely kifejezetten a károsanyag-kibocsátási adatok meghamisítására szolgált. Ezzel pedig a konszernnek egyetlen célja volt: az eladások és a nyereség bármi áron történő növelése - írta a napilap.

A VW fellebbez, mivel véleménye szerint a bíróság félreértelmezte a törvényt. Eddig csaknem kilencezer ügyben döntöttek első-, illetve másodfokon a dízelbotránnyal kapcsolatos perekben a német bíróságok, és ezek többségében elvetették a kártérítési igényeket.

A Volkswagen 2016 júniusában 15,3 milliárd dollár értékű megállapodást kötött az amerikai hatóságokkal, amelynek értelmében tízmilliárd dollárért visszavásárolja azokat az autókat, amelyekre a csalódott tulajdonosaik nem tartanak igényt, emellett 2,7 milliárd dollárért támogatja a kaliforniai légszennyezettséget csökkentő beruházásokat és programokat, és kétmilliárdot a tiszta technológia kidolgozására ajánl fel.