A HS2 hálózat London és több észak-angliai nagyváros - köztük Birmingham, Leeds és Manchester - között épülne meg, 56 milliárd fontos (19,8 ezer milliárd forintos) költségvetéssel. Az első szakasz átadását 2026 végére tervezték London és Birmingham között, a másodiknak pedig 2032-2033-ra London és Leeds, illetve London és Manchester között.

A vonatok legnagyobb sebessége meghaladná az óránkénti 400 kilométert. A nagysebességű vasút révén Leeds és London között 131 percről 81 percre, Manchesterből 127 percről 67 percre, Sheffieldből 121 percről 85 percre, Liverpoolból 134 percről 93 percre rövidülne az út időtartama.

A revízió során a költségeket és a várható hasznot veszik górcső alá. Megvizsgálják az eddigi kiadásokat, a megtakarítások lehetőségét, a projekt környezeti hatásait - különös tekintettel a karbonsemlegesség iránti elkötelezettségre -, várható gazdasági és üzleti hasznosulását, valamint a program esetleges törlésének vagy átalakításának plusz költségeit. Utóbbiak között szóba kerülhet a vonatok sebességének csökkentése vagy az, hogy csak az első fázis készül el.

A projekt vezetője júliusban arra figyelmeztetett, hogy a teljes költségvetés akár 30 milliárd fonttal is meghaladhatja a jelenleg tervezett 56 milliárdot. A kormányzó Konzervatív Párt vezetői tisztségéért és a miniszterelnöki pozícióért folytatott versenyben a július vége óta hivatalban lévő kormányfő, Boris Johnson azt mondta, nem vonná vissza az új vasúti hálózatról szóló terveket, de aggodalmainak adott hangot a projekt anyagi vonzatai miatt - írta az MTI.