Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Honeywell és DuPont a bizottság szerint 2010-től kezdve egy sor olyan megállapodást kötött, amelyek korlátozták az R-1234yf elnevezésű gáz rendelkezésre álló mennyiségét a piacon, illetve a gáz műszaki továbbfejlesztését, ezáltal pedig megsérthették az uniós versenyjogot.

"A bizottságnak aggodalmai vannak, hogy a megállapodások sorozata, amelyeket a Honeywell és a DuPont 2010-ben kötött, akadályozhatta a versenyt az R-1234yf piacán" - áll a bizottság közleményében, amely ugyanakkor hangsúlyozza: a hivatalos értesítés önmagában nem jelenti a vizsgálat lezárultát vagy a jogsértés tényének kimondását.

Korábban az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Németország ellen, mert a Mercedes nem hajlandó az új gázt használni, holott az uniós jog szerint már nem lehetne olyan autót forgalomba hozni az EU-ban, amelyben a régi, környezetszennyezőbb gázt alkalmazzák. A Mercedes arra hivatkozott, hogy az R-1234yf bizonyos körülmények között tűzveszélyes, gyúlékonnyá válik. Az eljárás megindítását megelőzően gyakorlatilag nyilatkozatháború alakult ki a német autógyártó és Brüsszel között, amely odáig fajult, hogy egy magas rangú bizottsági tisztviselő közölte: ha csak a Mercedesnek van problémája a gázzal, más gyártóknak nem, akkor lehet, hogy a német márka autóinak konstrukciója a hibás, nem a hűtőgáz.

A Mercedes arra is hivatkozott, hogy az új típusú gázból a gyártók nem tudtak időben kellő mennyiséget rendelkezésre bocsátani. A DuPont és a Honeywell szerint viszont ők elő tudták volna állítani a kellő mennyiségű gázt, de nem kaptak rá megrendelést.