Csata az autópiacon - boom és hanyatlás egymás mellett

Miközben az új autók európai piaca jelentősen szűkült, a hibridekből és villanyautókból több kelt el, így a részesedésük is emelkedett.
Csernátony Csaba, 2020. november 9. hétfő, 06:20
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az uniós autópiacon az év első kilenc hónapjában a koronavírus-járvány okozta sokk miatt 29 százalékkal csökkentek az eladások, azaz alig több mint 7 millió személyautó kelt el, szemben az egy évvel korábbi 9,9 milliós darabszámmal - derül ki az Európai Autógyártók Szövetségének adataiból.

Melyikből, mennyi?

A harmadik negyedév viszont már sokkal jobban alakult, közel 2,8 millió autót helyzetek forgalomba, ez pedig 7 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától. A harmadik negyedéves adatokból kiderül az is, hogy a hagyományos, azaz dízel- és benzinmotoros autókból kevesebb talált gazdára. A benzinesek eladása 24 százalékkal 1,3 millió darabra, a dízeleké 13 százalékkal alig 770 ezer darabra esett vissza.

A tisztán elektromos autók, valamint a hálózatról tölthető hibridek 212 százalékos növekedéssel 274 ezres eladást értek el, a sima hibridekből pedig a múlt év harmadik negyedévéhez képest 88 százalékkal több fogyott, azaz 341 ezer került az utakra.

Átalakult az autótorta

Mindezek eredményeként változtak a részesedések a teljes piacon. A benzinesek több mint 47 százalékos részesedéssel rendelkeznek. A dízelek aránya viszont 27,8 százalékra olvadt, ez jóval elmarad a négy évvel ezelőtti szinttől, akkor még a piac majdnem felét adták ezek az autók. Az elektromos és hibridmotoros autók aránya pedig az új autók piacán már meghaladja a 22 százalékot. Ha utóbbiakhoz hozzáadjuk az alternatív üzemanyaggal - például gázzal hajtott - autókat, akkor a környezetbarátabbnak mondott autók részesedése megközelíti a 25 százalékot. Vagyis már nagyon közel kerülnek a dízelekhez.

Az még kérdés, ha lecseng a járvány és talpra áll a piac, akkor hogyan alakulnak majd a részesedések, az valószínűsíthető, hogy az elektromos és a hibridek karrierje folytatódik. Több gyártó - köztük a Renault és a vele együttműködő Mitsubishi és Nissan - ugyanis inkább a villanyautókra koncentrál. Egyre inkább úgy néz ki, hogy hosszabb távon már csak bizonyos kategóriákban, így a haszonjárművekben és pick-upokban lehetnek majd dízelmotorok, személyautókból pedig szép lassan eltűnhetnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK