A cég azt közölte, hogy az adózott eredménye 43 százalékkal, 26,52 milliárd jenre, 244,1 millió dollárra zsugorodott az egy évvel korábbi 46,26 milliárd jenről - írta az MTI.

Szakértők nagyobb profittal, 35,67 milliárd jennel számoltak.

A japán vállalat bevétele a negyedévben 6,2 százalékkal, 869,50 milliárd jenre csökkent, az adat rosszabb lett a várt 891,89 milliárd jennél.

A negyedévben különösen a fényképezőgyártó, valamint irodai elektronikus berendezésgyártó ágazat értékesítése zsugorodott.

A japán cég kedden idén már harmadik alkalommal rontotta a december végével záródó évre vonatkozó nyereség és bevételvárakozását a fényképezőgépei és fénymásolói iránti kínai és európai keresletcsökkenés miatt.

Most azzal számol, hogy tavalyhoz képest a nyeresége 45 százalékkal csökken az eddig becsült 37 százalék esés helyett. A bevétele pedig a várt 5,2 százaléknál jelentősebben, 8,3 százalékkal zsugorodik.