A vállalat adóssága mintegy 5,2 milliárd dollár. A lapértesülésre egész napra felfüggesztették a cég részvényének a kereskedését hétfőn a tokiói értéktőzsdén. A lap úgy tudja, hogy a cég azután kezdte előkészíteni csődvédelmi kérelmet, hogy egyetlen japán bank sem volt hajlandó pénzügyi támogatást nyújtani. Az 1966-ban alapított cég hétfőn közleményt adott ki, amiben leszögezte, hogy nem hozott semmiféle döntést csődvédelemről. Azt azonban nem kommentálta, hogy fontolgatja azt. A Takefuji egykor Japán legnagyobb lakossági hitelezője volt. A cég alapítója, Takei Jasuo 2005-ben a Forbes listán a második leggazdagabb japán volt, 5,6 milliárd dolláros magánvagyonnal. Az alapító 2006-ban elhunyt. Özvegyének a vagyonát idén a Forbes 2,5 milliárd dollárra tette. A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő hétfőn "CCC mínuszról" "CC-re" rontotta a Takefuji hitelminősítését hétfőn a Nikkei értesülésére. A Credia volt az első, tőzsdén jegyzett japán lakossági hitelfolyósító, amely csődbe jutott még 2007-ben, 2009-ben pedig a kisvállalkozásoknak hitelező SFCG húzta le a rolót.