A Lindt regionális stratégiájának része a márka magyarországi jelenlétének fejlesztése, így következő lépésként a budapesti üzletnyitás mellett döntött.

A világszerte több mint 400 üzlettel rendelkező megbízó a kiskereskedelmi egység elhelyezkedésétől függően három üzletkoncepcióval dolgozik: Outlet, Boutique vagy Café. Budapest belvárosi lokációján az utóbbi két üzlettípus közül kerül majd kiválasztásra a megfelelő üzletforma.

A közlemény szerint több okból is indokolt a Lindt magyarországi terjeszkedése, egyrészt a budapesti prémium csokoládék piacán még mindig kevés a versenytárs, másrészt a fogyasztói bizalom, a folyamatosan növekvő életszínvonal és a turizmusból származó forgalom azt is jelenti, hogy Budapest felnőtt a prémium márkák piacához.

A Lindt magyarországi értékesítési igazgatója, Balogh Máté elmondta, hogy a döntés az expanziós stratégia része, szerencsére a válság óta a prémium szolgáltatások és termékek ismét visszanyerték pozíciójukat a Közép-Kelet Európai régióban.

(Képünk illusztráció)