Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Utazómajom az Airlines Travel-ra hivatkozva közölte hírt. A portál Facebook-oldalán közzétett videón jól látszik, ahogy az utasok elhagyják a sérült járművet. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet.

Az eseményről beszámoló román portálok szerint a repülőgép törzsének hátsó részénél, a segédhajtóműnél keletkezett a tűz. Az utasokat rendőrök és repülőtéri dolgozók igyekeznek távolabb terelni a repülőgéptől. A Debrecen Airport az AIRportal.hu megkeresésére azt közölte, hogy a mai napon - menetrend szerint 18:35 órakor - Debrecenből Párizsba induló repülőgép segédhajtóművénél indulás előtt tűz keletkezett.

A közlemény hozzáteszi, hogy a repülőtéri tűzoltó egységek és a rendőrség másodperceken belül a helyszínre érkeztek, majd a repülőgép személyzetével együtt megkezdték az utasok leszállítását és ezzel egy időben a tűz eloltását.

A repülőgépen 180 utas tartózkodott, akik közül sikerült mindenkit épségben leszállítani.
A tűz keletkezésének okát vizsgálják.

Reagált a Wizz Air

A Wizz Air közleményében megerősíti, hogy január 4-én, W6 7867-es számú, Debrecenből Párizs-Beauvais-ra közlekedő járatát ki kellett üríteni a felszállást megelőző jégmentesítés során a Debreceni Repülőtéren, miután a földi kiszolgáló személyzet és a reptéri tűzoltóság lehetséges tüzet jelentett a repülőgép hátsó részén.

A személyzet az ilyenkor szokásos protokollt követve az első ajtók csúszdáin evakuálta az utasokat. Minden utas biztonságosan elhagyta a fedélzetet. A reptéri tűzoltóság és a karbantartó személyzet alaposan átvizsgálta a repülőgépet, és megerősítette, hogy nem történt tűzeset, csupán a porladt jégtelenítő folyadék kelthette füst benyomását a függőleges vezérsíkot megvilágító lámpa fényében.

A leszállított utasokról szállás és étkezés biztosításával gondoskodik a Wizz Air. A járatot vasárnap (január 5.) reggelre ütemezték át, ahogy a visszafelé, Párizs-Beauvais-ból Debrecenbe közlekedő járatot is. A személyzet mindenben az előírásoknak megfelelően járt el, és professzionális módon ürítette ki a repülőgépet. A Wizz Air őszintén elnézést kér a kellemetlenségért - olvasható a légitársaság lapunkhoz eljuttatott közleményében.