Ma az Európai Bíróság tisztázta, hogy azok a fogyasztók, akiket a VW-dízelbotrány megkárosított, a saját országuk nemzeti bíróságai előtt pert indíthatnak. Erre azért volt szükség, mert a VW továbbra is mindent megtesz, hogy ne fizessen kártérítést, és azt mondják, jöjjön és pereljen minket Németországban - mondta Miguel Sousa Ferro jogászprofesszor, a Dízelkibocsátási Igazságügyi Alapítvány (DEJF) tagja az Euronews-nak.

Az ügy egy osztrák fogyasztóvédelmi társaságtól (Verein für Konsumenteninformation) indult, amely kártérítési keresetet nyújtott be a német autógyártó ellen Ausztriában. Az esetnek azonban általánosabb hatása is lehet.

A mai bírósági ítélet kissé megkönnyítette a fogyasztók számára az ügy kezelését, de ez nem csak a VW-nel szembeni kártérítésre vonatkozik. Ne felejtsük el, hogy más gyártók ugyanazt csinálják, csalásra alkalmas eszközökkel rendelkeznek. Tehát ez a döntés szélesebb hatást fog gyakorolni, túlmutat a VW esetén - véli Miguel Sousa Ferro.

Öt évvel a botrány után a VW kompenzálta az Egyesült Államok-beli és ausztráliai vásárlókat, ám Európában még nem, mert nincs közös peres fórum.

Az osztrák bíróságnak kétségei voltak afelől, hogy az ügyben érintett járművek ausztriai gépjármű-viszonteladóknál történt vásárlása és leszállítása önmagában elegendő-e annak megállapításához, hogy a kár bekövetkezésének helye Ausztriában található, ami megalapozná az osztrák bíróságok joghatóságát.

Mai ítéletében az Európai Bíróság azt a választ adta, hogy amennyiben járművekbe valamely tagállamban (Németországban) a gyártójuk a kipufogógáz-kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftvert jogellenesen telepített e járművek harmadik személy által másik tagállamban (Ausztriában) történt megszerzése előtt, úgy a kár bekövetkezésének helye ez utóbbi tagállamban (Ausztriában) van.

Bár a járművek e szoftver telepítésétől kezdve kellékhibásak voltak, a hivatkozott kár csupán az adásvételükkor, e járművek valós értékénél magasabb áron történt megszerzése folytán keletkezett. Így manipuláló szoftverrel működő járművek forgalomba hozatalánál a végső vevőt érő kár se nem közvetett, se nem tisztán vagyoni kár, és e kár az ilyen járműnek harmadik személytől történő megszerzésekor következik be.

A bíróság szerint az uniós tagállamok egyikében működő gépjárműgyártónak, amely más tagállamokban forgalomba hozandó járműveken végez tiltott manipulációkat, észszerűen számítania lehet arra, hogy ezen államok bíróságai előtt indulnak ellene keresetek.