Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Drasztikus termeléscsökkenésre kényszerülnek az oroszországi autógyárak, miután az idén januári személyautó eladások 45 százalékkal maradtak el a tavaly decemberitől és 26 százalékkal a 2014 januáritól a Roszsztat központi statisztikai intézet adatai szerint. A PricewaterhouseCoopers (PwC) arra hívta fel a figyelmet, hogy az előző évihez képest már 2014-ben 10,1 százalékkal, 2,3 millióra csökkent az értékesített gépkocsik száma, elsősorban a rubel értékvesztése miatti áremelkedések következtében.

Ez természetesen kihat a gyártókra. A Renault megrendelések hiányában már tavaly február közepén három hétre bezárta üzemét, a General Motors is három hetes szünetet tartott, majd átállt az egy műszakos termelésre. Mivel az elemzők az árak további emelkedésére számítanak 2015-ben, úgy vélik, több kisebb márka kénytelen lesz kivonulni Oroszországból.

Elméletileg a legjobb helyzetben még a hazai cégek vannak, azonban az adatok ezt sem igazolják - a legnagyobb orosz autógyártó, az AvtoVaz 2014-es nettó vesztesége 3,7-szeresére, 25,4 milliárd rubelre (406 millió dollár) emelkedett. A PwC számításai szerint ha a kormány jelentős támogatást nyújt a gyártóknak, akkor az autóeladások idén csak 20-25 százalékkal, ellenkező esetben 35 százalékkal esnek vissza - írta az RBTH.