Fotovoltaikus (áramtermelő) naperőművekbe fektetne, legalább is ezt fontolgatja az RWE AG, Németország második legnagyobb közműcége, miután a napelemek ára jelentősen mérséklődött az utóbbi időben. A társaság Spanyolországban már rendelkezik érdekeltséggel hőenergiát előállító erőművekben, ám korábban elzárkózott a fotovoltaikus beruházástól a technológia költségeire hivatkozva.

Az árak azonban "drámaian, várakozásainknál nagyobb mértékben" estek azóta - fogalmazott Hans Bünting, a társaság megújuló energia egységének, az Innogy pénzügyi vezetője. Bünting szerint tanulmányozzák a lehetőséget, miután a költségek immár a tengerparti szélerőművekben termelt villamos energiával is versenyképesek, illetve alacsonyabbak is azoknál. Egyelőre elsősorban részesedésszerzésben gondolkoznak.

Az első projekteket a Bloomberg által idézett szavai szerint az ebből a szempontből Németországnál jobb adottságokkal rendelkező országokban valósíthatják meg, illetve egy kísérleti projektről is tárgyalnak, amelynek keretében Afrikában és a Közel-Keleten építenének megújuló energiaforrásokra támaszkodó erőműveket.

Az RWE négy év alatt körülbelül 5 milliárd eurót tervez megújuló energiaforrások - elsősorban tengerparti szélenergia - fejlesztésébe fektetni, miután Németország a fukusimai válság után nukleáris kapacitásai leállításáról döntött. Németországban mindemellett a napenergia-támogatások csökkentését tervezik, a napsütéses órák száma pedig jelentősen elmarad akár más európai országokétól is, ezért nem "otthoni" megvalósításban gondolkodik a társaság.

Az E.On AG, a legnagyobb német közműtársaság évente 70 megawatt fotovoltaikus kapacitás létrehozását tervezi, miután 2008 óta eddig mindössze 51 megawatott hozott létre Olaszországban és Franciaországban - jelentette be az E.On ugyancsak a napokban.

A napelemek ára mintegy 80 százalékkal estek öt év alatt, és a portál számításai szerint 2011-ben a telepített kapacitások 50 százalékkal, 28 gigawattra bővülhettek.