Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A dán vállalat hét évtizede mindössze másodszor került mínuszba, de most rögtön rekordot is döntött: soha nem bukott még ekkorát dán cég a pénzügyi szektoron kívül - írja az Index a Financial Times-ra hivatkozva.

Ami külön érdekessé teszi a Maersk eredményét, hogy újabb jele a konténerhajóztatás, és tágabb értelemben véve pedig a világkereskedelem haldoklásának.

A Maersk a hajózás mellett az olajüzletben is benne van, amelynek szintén nem volt jó éve tavaly. Az ágazatban 2,7 milliárd dolláros értékleírást kellett végrehajtani a cégnek. Ebből fakad a vesztesége. A cég pont ezért is próbál túladni olajipari érdekeltségein, a konténerhajózási piacon pedig egy riválisuk, a Hamburg Süd bekebelezésével akarja megerősíteni pozícióját.

Bár elemzők szerint a konténerhajózás kezd helyreállni a világkereskedelem stabilizálódásával, azért a jövőbeli kilátások legalábbis vegyesek. Ha például Donald Trump amerikai elnök beváltja választási ígéretét, és kereskedelmi háborúba indul Kínával, az nyilván hatalmas csapást jelentene a hajóztató cégeknek.