A párizsi Charles de Gaulle reptérről Budapestre induló három járat közül az első, a reggeli gép rendben közlekedett, de a délutánit, az AF1294-es számú járatot törölték. A késő esti járat a jelenlegi előrejelzések szerint közlekedni fog.

A Budapestről menetrend szerint 15.55-kor induló AF1295-ös járat nem közlekedik csütörtökön, törölték - írta az MTI.

Az Air France arra számít, hogy járatainak 75 százalékát el tudja indítani csütörtökön a sztrájk dacára. A vállalatvezetés becslése szerint a munkavállalók 28 százaléka vesz részt a munkabeszüntetésben, a pilóták 28 százaléka, a légi utaskísérők 37 százaléka, a földi kiszolgáló személyzetnek pedig a 26 százaléka. A cég valamennyi szakszervezete sztrájkra szólította fel a dolgozókat a legalább hat százalékos általános fizetésemelés érdekében. A ritkaságszámba menő szakszervezeti egység a francia társaság eredményeinek tavalyi jelentős emelkedésével magyarázható.

Az Air France-KLM légitársasági csoport árbevétele 3,8 százalékkal 25,8 milliárd euróra javult, miközben a költségek 9 százalékkal 22 milliárd euróra nőttek. A csoport üzemi szinten 1,4 milliárd euró nyereséget ért el, 42 százalékkal többet mint 2016-ban. A holland hajózó személyzettel kötött új nyugdíj-megállapodás viszont 1,4 milliárd eurós plusz kiadást jelentett, ezért a 2016-os 792 millió eurós adózott nyereség után tavaly 275 millió eurós adózás utáni veszteséget könyveltek el.

A vezetőség először javasol 2011 óta általános fizetésemelést, mégpedig egy százalékosat, amelyet két lépcsőben fizetne ki. Ezenfelül a földi kiszolgáló személyzet tagjainak egyénileg 1,4 százalékos emelést is előirányzott a vezetőség. A javaslatot viszont a szakszervezetek többsége visszautasította, miután nem előzte meg semmilyen egyeztetés.

Jean-Marc Janaillac, az Air France-KLM elnöke szerint a szakszervezeti követelések - a hatszázalékos emelés - "nem észszerűek", annak teljes összege mintegy 240 millió euróra rúgna. A sztrájk mellett csütörtökön a dolgozók az Air France-nak a párizsi Roissy repülőtéren található székháza elé tiltakozó megmozdulást is szerveznek.