A Bogárhátú Volkswagen több mint nyolc évtizedes pályafutása során most először fordul elő, hogy a világon sehol sem gyártják - írja a Totalcar, amely röviden összefoglalja az autó történetét.

Három modellt gyártottak ezen a néven (Beetle), az elsőt a Volkswagen Európában 1974-ben leváltotta, 1997-ben mutatta be a másodikat. Viszont a világ más részein az eredeti Bogár gyártásban maradt - Brazíliában 2003-ig - így a folytonosság tulajdonképpen nem tört meg, 1938-tól, az első KdF Wagen legyártásától a mai napig, amikor az utolsó Bogarat is elkészítették, Mexikóban.

A Bogárhátú a globális autópiac egyik sikersztorija: először Európában, majd Észak-Amerikában, később pedig Latin-Amerikában tette elérhetővé tömegek számára az autózást. Összesen 21 millió készült belőle, ami ahhoz képest igazán fantasztikus eredmény, hogy a koncepció szintjén már az 1940-es évek végére elavult a típus. Ennek ellenére alapköve lett a mai VW konszern ma is kitartó hírnevének, amiben a szeretetre méltó forma és hang mellett az alacsony ár játszotta a főszerepet.