Csak úgy repkednek az állami milliárdok a külföldi cégeknek

Idán az első négy hónapban 23 cég kapott magyarországi gyáralapításra összesen 43,3 milliárd forintot a külgazdasági tárcától egyedi kormánydöntéssel - írja a Világgazdaság.
Domokos László, 2019. április 29. hétfő, 06:54
Fotó: Napi.hu

Eszerint az idei szerződésekkel 3079 új munkahely létrejöttét támogatják az adófizetők.

Tavaly a teljes évben 86,6 milliárd forint beruházási támogatást osztott szét a Külgazdasági és Külügyminisztérium hazai székhelyű, ám zömében külföldi gyökerű termelő, szolgáltató cégek beruházásaira, ezzel 8761 új munkahely létrejöttét támogatta. Az egy munkahelyre jutó támogatás tavaly még 9,88 millió forint volt, az idén 14 millió forint.

A növekedést az idén a hazai cégeknek nyújtott támogatások húzzák, nem a betelepülőké - írta a napilap.

A legnagyobb támogatást a Mol Petrolkémia Zrt. tiszaújvárosi poliolüzeme kapta, a 172 munkahelyet teremtő projektet az állam 11,7 milliárd forinttal segítette. A támogatott cégek között ugyanakkor túlsúlyban vannak az autóipari beszállítók. Példaként említik a Rehau Automotive Kft. alkatrészgyártó üzemének kapacitásbővítését és a GS Yuasa Magyarorzság Kft. lítiumion akkumulátorok fejlesztésére és gyártására indított projektjét.

Némileg átlag feletti, 1,7 milliárd forintos támogatást kapott a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Pick Szeged Zrt. új szalámiüzemének létesítésére, ám az alacsony munkahelyteremtő képesség miatt az egy munkahelyre jutó támogatás itt is 33,1 millió forintra jön ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krislaci, 2019.04.29 13:18

Sokszor elhangzik, hogy nagyjából teljes foglalkoztatás van Magyarországon, és a már itt lévő cégek munkaerő ellátottsága is problémás. Emiatt kellett az un. rabszolga törvényt megalkotni, és ezért özönlenek elsősorban ukrán munkavállalók az országa. Az is tény, hogy akik még a közmunka programban vannak, emberileg alkalmatlanok megfelelő színvonalú munkavégzésre (a közülük régebben bevontakkal is sok a probléma: a munkafegyelmet nem ismerik, szakmájuk többnyire nincs, bérezésük feszültséget okoz a régi dolgozók vonatkozásában, megszaporodtak a munkahelyi lopások, verekedések). Kérdem én, ilyen helyzetben mi szükség van közel 100 milliárd forintot kidobni munkahely teremtő támogatásokra, ha azok már csak migránsokkal tölthetők fel? Nincs ez ellentétben az amúgy a csapból is folyó "migráncsozással"? Vagy az egész nem más, mint a "baráti cégek" burkolt, direkt, állami támogatása (nyílván az "'illő visszacsorgatással"), a lakosság rovására?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html