A bírósági döntés alapján félbeszakított 13. pilótasztrájk után a Lufthansa a légitársaság átalakításáról adott ki közleményt. A cég elnöke nagyszabású takarékosság céljából reformtervet jelentett be. Carsten Spohr elmondta, hogy a Lufthansa ezer vezető beosztású alkalmazottja közül legalább 150-től rövidesen megválik, az eddigi feladatköröket hatékonyabbá teszi és felértékeli a fapados leányvállalatát, az Eurowingset.

A reform célja évi 500 millió euró megtakarítása. Carsten Spohr utalt arra is, hogy a légitársaság a jövőben három pillérre épül: az egyik felöleli a három hagyományos légiforgalmi céget, a Lufthansát, és két leányvállalatát az Austrian Airlines és a svájci Swisset; a másik: a két fapados cég, az Eurowings és a Germanwings, a harmadik pillér pedig a technikai feladatokat és a fedélzeti gasztronómiát biztosító részleg.

A Lufthansa 640 utas- valamint teherszállító gépének műszaki karbantartását jelenleg 70 százalékban saját technikai személyzet biztosítja, de a reformok bevezetése után ezt a feladatkört csaknem teljes mértékben belső erőkből szeretnék ellátni, ami szintén komoly megtakarítást jelent majd.

A legnagyobb európai légitársaság a tavasz óta igencsak nyereségesen működik, amiben az utaslétszám jelentős emelkedése mellett fontos szerepet játszik a kerozin árának csökkenése is. Carsten Spohr ezzel kapcsolatban úgy vélte, minden ok megvan arra, hogy a Lufthansa idei nyeresége eléri a régóta remélt másfél milliárd eurót, annak ellenére, hogy a pilóták sztrájkjai közel 200 millió euró veszteséget jelentettek a cégnek.