Az Erste Csoport nettó nyeresége 624,7 millió euróra nőtt 2017 első félévében. A teljesítő hitelek volumene 6,7 százalékkal, az ügyfélbetétek összege pedig 11,6 százalékkal bővült.

"Tőkehelyzetünk igen stabil: elsődleges sajáttőke-rátánk (az ún. CET1-ráta) 12,8 százalékon áll a teljes kockázatra vetített Bázel 3 előírások szerint, emellett az eszközminőség folyamatosan javul, kockázati költségeink továbbra is alacsonyak, a nem teljesítő hitelek aránya pedig 14. negyedéve folyamatosan csökken, 4,7 százalékon állt a félév végén. Ennek következményeként mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítőnél visszakerültünk a befektetésre ajánlott kategóriába." - kommentálta az adatokat Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója.

Ugyanakkor a cég nem dőlhet hátra, hiszen a nettó kamatbevétel továbbra is visszaesést mutat. "Az alacsony kamatkörnyezetre és az értékpapír-állományunk zsugorodására mindenképpen oda kell figyelnünk. Kedvező fordulatként díj- és jutalékbevételünk lassan növekedésnek indult, és ezt mindenképpen sikernek tartom, hiszen továbbra is alaposan megválogatjuk, milyen termékeket és szolgáltatásokat kínálunk széles ügyfélbázisunk számára" - mondta Treichl. (A várakozásokon felül teljesített a Mol.)

Az Erste csoport hitelállomány bővülése ellenére a nettó kamatbevétel az előző év hasonló időszakában elért 2194,1 millió euróról 2,3 százalékkal visszaesve 2143,0 millió euróra mérséklődött elsősorban az államkötvények állományán jelentkező alacsonyabb kamatbevétel és a megszűnő pozíciók hatásának enyhülése miatt. A nettó díj- és jutalékbevétel 2,9 százalékos bővülés nyomán 910,9 millió euróra nőtt a bázisidőszakban elért 884,9 millió euróról. Az értékpapír-üzletágból és a vagyonkezelési tevékenységből származó bevétel jelentős mértékben nőtt, ugyanakkor a hitelüzletágból származó bevétel csökkent.

A bankcsoport mérlegfőösszege 218,2 milliárd euróra nőtt az előző év végi 208,2 milliárdról, ami 4,8 százalékos bővülésnek felel meg. Eszközoldalon a készpénzeszközök 25,8 milliárd euróra nőttek (18,4 milliárd euróról), valamint a hitelintézeteknek nyújtott hitelek és más kintlévőségek (nettó) állománya 4,3 milliárd euróra nőtt a bázisidőszaki 3,5 milliárd euróról. Az ügyfeleknek nyújtott hitelek és kintlévőségek nettó állománya 3,4 százalékos emelkedést követően 135,1 milliárd euróra nőtt a bázisidőszaki 130,7 milliárd euróról. Forrásoldalon a pénzintézetektől származó betétek 14,6 milliárd euróról 17,9 milliárd euróra bővültek, és az ügyfélbetétek állománya is tovább nőtt - főként Csehországban és Ausztriában -, 5,5 százalékkal 145,6 milliárd euróra (138,0 milliárd euróról). A hitel/betét ráta 92,8 százalékon állt (az előző 94,7 százalék után).