Éles vitába került Szlovákia a Deutsche Telekommal

Nyílt konfliktus keletkezett a héten a szlovák állam és a német Deutsche Telekom között, mert a Slovak Telekom többségi német tulajdonosa elutasította az állam képviselőinek javaslatát, hogy a tavalyi gazdasági eredmények után a távközlési csoport fizessen osztalékot - számolt be az MTI.
NAPI, 2011. április 29. péntek, 16:59

A szlovák állam a tavalyi gazdasági eredményekért 258 millió euró kifizetését javasolta a Slovak Telekom közgyűlésén a többségi tulajdonosnak, amely ezt elutasította. A Deutsche Telekom kezében van a Slovak Telekom 51 százaléka, míg a részvények 49 százaléka szlovák állam tulajdonában. Amennyiben a németek beleegyeztek volna a javaslatba, a pozsonyi államkasszát 126 millió euróval töltötték volna fel. A mai ínséges időkben erre az összegre az államnak nagy szüksége lett volna - vélik a piaci elemzők.

Ez nyílt konfliktus az állammal - reagált a közgyűlésen történtekre Juraj Miskov, szlovák gazdasági miniszter. A közgyűlés eredménye megmutatta, hogy miért helyes, hogy az állam a kisebbségi részvénycsomagja eladását mérlegeli - mondta Ivan Miklos, pénzügyminiszter. Miklos úgy véli, hogy "a Deutsche Telekom visszaél azzal, hogy a részvények 51 százalékának tulajdonosa".

A rendkívül éles bírálatokat a Deutsche Telekom visszautasította, de egyben közölte, hogy kész az ügyben újabb tárgyalásokat folytatni a szlovák gazdasági tárcával. A német távközlési csoport eddig nyilvánosan nem indokolta meg, miért nem egyezett bele az osztalékok kifizetésébe.

Az Iveta Radicová vezette szlovák kormány már korábban nyilvánosságra hozta, hogy mérlegeli az állam 49 százalékos részvénycsomagjának az eladását a Slovak Telekomban. Végleges döntés azonban egyelőre nincs. Juraj Miskov szerint az lenne a legjobb, ha a részvénycsomagot a tőzsdén értékesítenék.

A kormány eddig hat nagy állami kézben lévő hőerőmű eladásáról hozott döntést. A privatizáció formájáról szintén később döntenek.

A pénzügyminiszter szerint a magánosítás által a szlovák államkassza mintegy 1,3 milliárd euró bevételhez juthatna. Ennek egy részéből fedezhetnék Ivan Miklos szerint Szlovákia hozzájárulását az eurómentőövhöz. Erről is éles vita folyik politikai és szakmai berkekben Szlovákiában.

HOZZÁSZÓLÁSOK