Kono Taro a BBC rádió csütörtöki hírmagazinjában kiemelte, hogy több mint ezer japán vállalat működik Nagy-Britanniában, és mindegyiküket nagyon aggasztja a megállapodás nélküli brexit lehetősége. Kono, aki a 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság, illetve az EU alkotta csoport (G20) oszakai csúcstalálkozója előtt nyilatkozott a brit közszolgálati médiatársaságnak, elmondta: a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért versengő két jelölttől, Boris Johnson volt és Jeremy Hunt jelenlegi brit külügyminisztertől egyaránt nyomatékosan kérte a megállapodás nélküli brexit elkerülését - adta hírül az MTI.

A Konzervatív Párt új vezetője lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke a távozó Theresa May utódjaként. Boris Johnson azt az álláspontot vallja, hogy Nagy-Britanniának mindenképpen ki kell lépnie az EU-ból a brexit jelenleg érvényes október 31-i határnapján, akkor is, ha addig nem sikerül új megállapodást elérni az EU-val a kilépési feltételekről.

Jeremy Hunt a vezetőválasztási kampányban úgy fogalmazott, hogy ha semmi esély nem mutatkozik a londoni alsóház által eddig háromszor elutasított brexit-megállapodás újratárgyalására az október 31-i határnapig, akkor "nehéz szívvel ugyan", de ő is kész lenne megállapodás nélkül kivezetni Nagy-Britanniát az EU-ból.

A japán külügyminiszter szerint a rendezetlen brit kilépésnek "nagyon negatív hatása" lenne a japán vállalatok további nagy-britanniai tevékenységére.
Kono Taro a BBC-interjúban hangsúlyozta: a Nagy-Britanniában termelő japán autógyárak a részegységek bizonyos hányadát az európai kontinensről importálják, és jelenleg ez a beszállítói hálózat zökkenőmentesen működik.

Ezek a vállalatok azonban minden egyes alkatrészből csupán néhány órányi termelésre elégséges készletet raktároznak, és ha megállapodás nélküli brexit esetén e részegységeket tényleges, fizikai ellenőrzésnek kell alávetni a határon, akkor lehetetlenné válhat a japán autógyárak további működése Nagy-Britanniában - mondta a japán külügyminiszter.

Kono szerint a japán vállalatok egyszerűen nem tudják, hogy jogilag és fizikailag mi történik a brexit után, és néhányan közülük máris kezdik áttelepíteni tevékenységeiket más európai országokba. A japán külügyminiszter által a csütörtöki BBC-interjúban megfogalmazott kockázatokra a brit gazdaságban jelen lévő japán vállalatok is figyelmeztették már a brit kormányt.

A Toyota nagy-britanniai részlegének vezérigazgatója nemrégiben, szintén egy BBC-interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül "zuhan ki" az EU-ból, és emiatt akár csak egyetlen részegység nem érkezik meg időben valamelyik EU-beszállítótól, akkor lehetetlenné válik az autógyártás a cég angliai üzemében a fennakadás idejére.

Marvin Cooke szerint a Toyota angliai gyárába átlagosan 37 percenként érkeznek a kamionok az európai beszállítók által gyártott részegységekkel, és akár egynapi leállás is komoly veszteségeket okozhatna, mivel az üzem napi termelési értéke 12 millió font (4,4 milliárd forint).

A brit statisztikai hivatal (ONS) legutóbbi kimutatása szerint a brit autóipar kibocsátási értéke áprilisban drámai mértékben, 24 százalékkal zuhant az előző hónappal összehasonlítva, elsősorban azért, mert sok autógyár a brexit eredetileg tervezett márciusi végi időpontja utáni bizonytalanságok miatt egyszerűen leállította a termelést.

A legfrissebb aktivitási mérőszámok szerint a brit gyáripar egészének teljesítménye is csökkenni kezdett.