Egy befektetőcsoport 700 millió dollárt invesztált a Rivion nevű, elektromos autókat gyártó cégbe. Mivel korábban a japán Sumitomo és a szaudi Abdul Latif Jameel is félmilliárd dollárt tolt a cégbe valószínűnek látszik, hogy a Michigan államban székelő autógyártó versenyképes típusokkal jelentkezik az elektromos autó piacán. A cég, amelyet az amerikai elit egyetemen, az MIT-n végzett mérnök J.R. Scaringe alapított tavaly novemberben a Los Angeles-i Auto Show-n mutatta be két modelljét: egy pick-up truckot és egy sportautót.

A szakma jól fogadta a négy villanymotorral szerelt, gördeszka formájú autókat, főleg azért, mert azt ígérik, hogy hatótávolsága egy töltéssel már eléri a 600 kilométer. Az ott bemutatott Rivian R1T és R1S típusok várható ára 68 ezer dollártól indul majd, és a tervek szerint 2021-ben már 20 ezer darabot értékesítenének az Egyesült Államokban. (Csak összevetésként Musk Tesla autóiból tavaly 245 ezret adtak el.) A Riviant gyártó üzem Detroittól mindössze 30 mérföldnyire található, ám a nagy titokzatosság jegyében még cégfelirat sem jelzi a 600 embert foglalkoztató gyár pontos helyszínét.

A Rivian piaci sikerében nem csupán a tőkeinjekció mérete, hanem a befektető "személye" is döntő lehet. A New York Times információja szerint ugyanis az Amazon nem csak befektetésként, de növekedési terveinek fontos részeként is tekint a Rivianra. A világ egyik legértékesebb cége ugyanis három évvel ezelőtt átfogó, saját logisztikai hálózat építését határozta el. A minden közlekedési lehetőségre és eszközre kiterjedő terv már részben működik: az elmúlt években több tucat repülőgépet vettek, az óceánokat saját teherhajóik szelik, vasúti tehervagonokat és mozdonyokat állítottak rendszerbe, emellett 20 ezer darabból álló Mercedes kamionflottát vásároltak.

Az Amazon csak a tavalyi évben 27 milliárd dollárt költött a hajózási üzletág bővítésére. Az elektronikus szállítási csatornákba is rengeteget invesztáltak: tavaly megvették például a kaliforniai székhelyű Aurora céget, amely élenjárónak számít az önvezető technológiák fejlesztésében. Már kísérleti jelleggel működik a cég székhelyének számító Seattle külvárosiban az az önvezető csomagszállító rendszer, amelyet Scout névre kereszteltek. Ilyen megközelítésből szemlélve nem lehet véletlen, hogy beszálltak a Rivian cégbe, hiszen ennek pick-up típusa szintén része lehet az Amazon átfogó szállítási rendszerének. Hogy mikor és milyen formában, az persze még bizonytalan.