Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lövés miatt, amelyet a televíziós közvetítésekben is hallani lehetett, Francois Hollande néhány másodperce megszakította a beszédét a Tours-t Bordeaux-val összekötő TGV (szuperexpressz) vasúti pálya szabadtéri avatóján. A balesetben ketten könnyebben megsérültek - írta az MTI.

Remélem, semmi komoly - mondta Francois Hollande, majd néhány másodperc múlva folytatta a beszédét.

Hivatalos tájékoztatás szerint az államfő biztosítására kirendelt helyi csendőrök közül az egyik véletlenül használta a fegyverét. Pierre N,Gahane prefektus szerint a sérülteket a lábukon érte a lövés, nincsenek életveszélyben.

A köztársasági elnök az ünnepség után néhány szót váltott a lövésben megsérült két emberrel.

A BFM hírtelevízió úgy értesült, hogy a lövést leadó csendőr egy elitalakulat tagja, és kifejezetten az államfő biztonságának biztosítása a feladata.

Az ilyen típusú incidensek esetében az ügyészség azonnal eljárást indít és a csendőrnek felelnie kell - mondta a prefektus, aki belső, közigazgatási vizsgálatot is elrendelt a csendőrségnél, írta az MTI