Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az indiai Tata Motors 2009-ben mutatta be Nano típusú autóját, amelytől azt várták, hogy megváltást hoz az ország útjain, ahol ekkoriban már óriási nehézségeket okozott az, hogy túl sok robogót használtak rajtuk. A cél az volt, hogy a kicsi, de karosszériával rendelkező, ezért valamennyivel biztonságosabb autója majd átalakítja India közlekedési kultúráját, és így radikálisan csökkenhet a közúti balesetek száma - írja a Quartz.

2010-ben közel 30 ezer, egy évvel később már 71 ezer darabot adtak el belőle. A rekord majd 76 ezer darab volt még 2012-ben. Aztán kiderült, hogy a kicsi kocsik hajlamosak lángra kapni egy elektronikai hiba miatt, amely visszavetette az eladásokat. Tavaly már csak 9000 darabot vettek belőle, idén ez esett vissza 3 (három) példányra. Logikus így a Tata döntése, hogy csak rendelésre gyártják a jövőben, piaci szempontokból teljesen racionális.

A Nano történetet botrányok is kísérték: már 2006-ban bejelentették, hogy Nyugat-Bengál Singur nevű városában építenek egy gyárat. A tartományi vezetés ugyan elsőre engedélyezte a földvásárlásukat, igaz ehhez termőföldet vontak ki a számukra. A döntést ezért az indiai marxista párt helyi vezetői megtámadták, tüntetések, éhségsztrájkok kezdődtek. A dolog odáig fajult, hogy kommunista tüntetők deszkákból, vagy kartonból összebarkácsolt Nano-maketteket égettek.

A fotó forrása: STRDEL/AFP.