Uniós rekorder lett a budapesti repülőtér

Egyetlen év alatt 63 millióval nőtt az utasok száma az európai légiközlekedésben, ami így elérte 2018-ban az 1,1 milliárd főt. Magyarország sem maradt ki, az unió legnépszerűbb repterei között Budapesten volt a legnagyobb növekedés.
Rácz Gergő, 2019. december 6. péntek, 15:27
Fotó: Shutterstock

Az Európai Unióban 1,1 milliárdan utaztak repülővel tavaly, ami 6 százalékos emelkedés 2017-hez képest, egyben minden idők legnagyobb száma - közölte az Eurostat. Az utasok száma 2010-hez képest 43 százalékkal nőtt. Számszerűsítve közel 63 millióval nőtt egy év leforgása alatt az unió utasforgalma.

A legtöbb út, 46 százalék az EU területén belülre irányult, 37 százalék a tömbön kívülre, miközben 16 százalék, nagyjából minden ötödik út országhatárokon belüli célpontba irányult.

Országokra bontva a legnagyobb növekedés Litvániában, Lettországban, Lengyelországban és Szlovákiában volt, egyaránt 16 százalékos emelkedéssel. Magyarország Észtországgal együtt 14 százalékos növekedést regisztrált 2017-hez képest. A legtöbb utast, 272 milliót Nagy-Britanniában jegyeztek, ezt követi 222 millióval Németország, 221 millióval Spanyolország, 162 millióval Franciaország, és 153 millióval Olaszország.

A londoni Heathrow továbbra is a legforgalmasabb kikötő évi 80 millió utassal. A párizsi Charles de Gaulle reptéren 72 millióan fordulnak meg, és 71 millió utasa van az amszterdami Schipholnak is. A három legforgalmasabb reptérnek egyaránt 3-4 százalékkal nőtt a forgalma egy év alatt.

Az EU top 30 repterének szinte mindegyikén nőtt a forgalom, csak Hamburgban és Düsseldorfban volt minimális, 2, illetve 1 százalékos visszaesés.

A repterek forgalmi kimutatásában Budapest előkelő helyen van, a top 30 reptér között a Liszt Ferencen nőtt a legnagyobb mértékben, 14 százalékkal az éves forgalom 2018-ban.

HOZZÁSZÓLÁSOK