"Információtechnológiai cég vagyunk: fejlesztünk hardvert, fejlesztünk szoftvert, fejlesztünk kamerákat, komplett eszközöket. Fő profilunk a mesterséges intelligenciára épülő képfeldolgozó eszközök fejlesztése, gyártása, értékesítése - ezen belül két nagy területünk van: a jármű- illetve a személyazonosítás" - így foglalta össze az ARH Informatikai Zrt. egyik tulajdonosa, Kertész Viktor, cége tevékenységét az ntv1.hu riportjában, amely az ARH oldalán található. Vélhetően ez az a vállalkozás, amely a I-Cell Kft. mellett szerepet kap az elektronikus útdíj pályázaton. (Az I-Cell Kft.-t kerestük, de továbbra sem kaptunk visszahívást). A jelenleg mintegy száztíz főt számláló magyar vállalkozást elsősorban matematikusok, informatikusok, fizikusok, mérnökök és fejlesztők alkotják.

A riportból az is kiderül, hogy a járműazonosítás területén belül az általuk kidolgozott rendszerek és technológiák bármilyen forgalmi helyzetekben (akár parkoló, akár egy nagyobb autópálya) elhaladó járműveket képesek azonosítani, illetve a rendszámot leolvasni. A személyazonosítás alatt pedig a biometriai adatok azonosítását kell érteni (például arckép vagy ujjlenyomat felismerése), de az okmányok feldolgozására is képesek a cég fejlesztései.

Kertész Viktor elmondta, hogy repülőtéren alkalmazott biztonsági intézkedések céljából voltaképpen minden technológiájukból szállítottak már. A postai csekk gépi feldolgozására használatos berendezés is az AR Hungária Zrt. fejlesztése. Innen jött később a személyfelismerés fejlesztésének ötlete is, hiszen a különböző karakterek feldolgozásának képessége ekkor már tudás formájában megvolt. Később ez továbbfejlődött az útlevélkezeléshez használt berendezések gyártására.

Kertész Viktorék vállalkozása Európában több országtól kap megrendeléseket okmányolvasásra alkalmas fejlesztésekre, úgymint Spanyolország, Olaszország, Görögország, Románia, Szlovákia, Hollandia. Ezekben az országokban igen elterjedt, hogy a különböző okmányirodákban, határállomásokon, belügyminisztérium különböző területein ezeket a magyar technológiákat használják az iratok azonosítására - sőt: a világ összes holland nagykövetségén ezeket a fejlesztéseket alkalmazzák. Európán túl is szállítanak ilyen berendezéseket: Szingapúrtól Brazílián át egészen az Egyesült Államokig jelen van az ARH Informatikai Zrt. a különböző okmányazonosításban.

Az ARH Informatikai Zrt. 1991 óta működik, és mint azt az ntv1 riporterének Kertész Viktor elmondta, a vállalkozást testvérével ketten alapították, majd később csatlakozott hozzájuk egy egyetemi tankörtársuk is. Az első komolyabb feladatokra pedig nem is kellett olyan sokat várni, hiszen már 1993-94 táján a Ferihegyi repülőtér volt Magyarországon az első, ahol egy ilyen rendszámolvasó rendszer segítségével engedték be- illetve ki az autókat. De például az Országház beléptető rendszere is a céghez kapcsolódik.