A 3 nevű mobiloperátor piacra dobta azokat a zsebtelefonjait, amelyekről ingyenesen is lehet majd beszélgetni a Skype szolgáltatóval kötött szerződés alapján. A Skype azzal indított el forradalmat a telefóniában, hogy néhány évvel ezelőtt lehetővé tette az interneten keresztüli ingyenes telefonálást. Az alapszolgáltatást saját ügyfelei vehetik igénybe, ha számítógépüket használják telefonként, a cég a plusz szolgáltatásokból - például a telefonról is működő skype-olásból - él. Mostanra 246 millióan kapcsolódtak be az ingyenes vezetékes (internetes) telefonrendszerbe. Eddig a mobilcégek elzárkóztak a Skype-pal való együttműködéstől, mert féltették a piacukat. Ezért eddig csak egy speciális szoftver telepítésével lehetett elérni a mobilkészülékekről a Skype-ot, ami a felhasználók többségét visszatartotta a dologtól. A 3 ezen változtat, amit a BBC által idézett szakértők igencsak innovatív lépésnek tartanak. A 3 vezérigazgatója, Kevin Russell szerint, a cég a mobilinternet használatát akarja előmozdítani a lépéssel. A november 2-án induló szolgáltatás egyetlen gomb megnyomásával elérhető lesz a telefonokról. Nagy-Britannia mellett Ausztráliában, Olaszországban, Dániában, Olaszországban és Hongkongban is használhatók lesznek a skype-os mobilok. A megkötöttség mindössze annyi, hogy az előrefizetéses rendszerben működő skype-olásért legkevesebb havi 10 fonttal (3600 forint) fel kell tölteni a kártyáját annak, aki élni akar a lehetőséggel.