Robert Dudley, a brit energetikai társaság vezérigazgatója 18,96 millió eurót - nagyjából 5 milliárd forintot - keresett a BP-nél tavaly, pedig csak októbertől vezeti a céget. A második - jóval lemaradva - az ugyancsak brit Vodafone vezetője, Vittorio Colao, aki 12 millió eurót vitt haza 2010-ben. A harmadik Alfredo Sáenz Abad, a spanyol Banco Santander felügyelőbizottsági elnöke 11,8 millióval.

Az üzleti magazin a Stoxx 50 tőzsdeindexben jegyzett 50 legnagyobb európai részvénytársaság csúcsvezetőinek javadalmazását vizsgálta. A cégek összesen 1,1 milliárd eurót fizettek a vezető menedzsereknek, részvényopciókkal, bónuszokkal és egyéb juttatásokkal együtt.

A válságos 2009-hez képest jelentősen nőttek a fizetések, és megközelítették a válság előtti utolsó teljes évben, 2007-ben beállított csúcsot. Egy főre vetítve a teljes évi javadalmazás 6,2 millió euróra nőtt 2010-ben az egy évvel korábbi 5,6 millió euróról - áll a német Manager Magazin online kiadásában csütörtökön megjelent beszámolóban.